Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1981 (8. évfolyam)

1981 / 3. szám - Réti Ervin: Camp David zsákutcája

lyezkedő arab államokat közelítsék az Egyesült Államokhoz, esetleg szervezett szövetség keretei között; a következetesen antiimperialista arab erőket pedig elszigeteljék, destabilizálják. A politikai manőverekkel szoros összhangban pedig kiterjesztenék és formailag is törvényesítenék az amerikai katonai jelenlétet a Kö­zel-Kelet mind szélesebb területein. Ilyen meggondolások alapján jött végül létre a Camp David-i alku csomagja. Szadat jeruzsálemi látogatása után még hat újabb tárgyalási próbálkozás történt Egyiptom és Izrael között, csúcstalálkozók formájában, illetve alacsonyabb szin­ten. Már-már úgy tűnt, hogy elmarad a várt „áttörés”, amikor megérkezett az elnöki nyaralóba szóló tekintélymentő meghívás, és az újabb fordulóba az Egye­sült Államok elnöke is - az okmányok szerint — „teljes kötelezettségvállalással” kapcsolódott be. A megállapodás előmozdításaként Washington ötmilliárd dollá­ros katonai segélyt ígért a két másik résztvevőnek (hárommilliárdot Izraelnek, kétmilliárdot Egyiptomnak), valamint gazdasági segélyt is kilátásba helyezett. Mit tartalmaztak - már befejezett tényként vagy célkitűzésként - a Camp David-i keretszerződések és a kísérő dokumentumok? 1. Egyiptom, a Sinai-félszigeten megszállt területek három éven belül történő visszajuttatása fejében, minden tekintetben kivált a frontországok sorából, fel­hagyott azzal a korábban sem következetes, de formálisan fennálló szolidaritással, amelyet a megszállástól és izraeli támadásoktól sújtott más arab országokkal kap­csolatosan kifejezésre juttatott. Hadseregének átfegyverzése, valamint gazdaságá­nak a tőkés fejlődés vágányaira való átállítása lényegében biztosította a kulcsfon­tosságú területek közvetlen vagy közvetett washingtoni kontrollját. 2. Az a tény, hogy Szadat elnök Camp Dávidból az első távolsági telefonbe­szélgetését Teheránnal, az akkor még hatalma teljében levő iráni sahhal folytatta, szinte jelképes lehetett. Camp David után felvetődött egy Teherán-Tel-Aviv-Kairó tengely kialakítása, amely az amerikai stratégia és politika új alapja lehetett volna a térségben. 3. A palesztin kérdés végső megoldásaként egy autonómiarendszert irányoz­tak elő oly módon, hogy a gázai övezetben és a Jordán nyugati partján (Jeruzsá­lemben nem!) autonómiatanácsokat hívnak létre nem a két területi egység, hanem az ott élő palesztin lakosság számára. Marad tehát az izraeli megszállás és fennha­tóság, az önálló palesztin állam lekerül a napirendről, s a 11-13 tagú, tisztázatlan hatáskörrel bíró önkormányzati tanácsoknak helyi gazdasági, közigazgatási, val­lásügyi, igazságügyi, munkaügyi és népjóléti ügyekre lenne felhatalmazásuk. A ta­nácsokat ugyan választanák, de a választásokon nem indulhatna olyan csoporto­sulás, amely „veszélyeztetné Izrael biztonságát”, tehát a PFSZ sem, amely illegá­lisnak tekinthető az egyiptomi törvények értelmében. E tilalom mindenekelőtt a kommunistákra vonatkozna: mivel az Izraeli Kommunista Párt csak az 1967. június 4-i határok, a zöld vonal mögött tevékenykedik, betiltanák a jelenlegi, sajátos körülmények között működő „Kommunisták Szervezete a Megszállt Te­rületeken” tevékenységét. Érvényesülhet egy olyan meggondolás is, hogy a pa­10

Next

/
Oldalképek
Tartalom