Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1981 (8. évfolyam)
1981 / 1. szám - Tatár Imre: Az NSZK a választások tükrében
érte el a gazdaság e korszakban a korábbi fejlődési ütemet, az államadósság 45 mil- liárdról 225 milliárdra, a tartományi kormányokéval együtt 450 milliárd márkára duzzadt. (Az ellenzék az 1980-as parlamenti választások előtt éppen ezt hangsúlyozta: „A koalíció adóssághegyeket halmozott fel!”) Deficites a fizetési mérleg is. 1979-ben 9 milliárddal több ment ki áruk, szolgáltatások fejében, a turizmus, a vendégmunkások jövedelem-hazautalásának formájában, mint amennyi bejött. Mindent figyelembe véve csodálkozva kérdezhetnénk: miért nem bukott meg már régen ez a kormány ? Csakhogy van az éremnek másik oldala is. Nyilvánvaló, és ezt a nyugatnémet közvélemény is tudja, hogy a koalíció 1973, az olajárrobbanás által jelzett világgazdasági fordulat óta az NSZK gazdaságát a háború utáni legnehezebb időszakban, válságos nemzetközi körülmények között vezette. Bő lehetőség kínálkozik az összehasonlításra: a közös piaci partnerek, a többi fejlett tőkés ország között még mindig a legjobban, a legkevesebb „kék folttal” vészelték eddig át a válságot. Nyugati partnereik is irigykedve tekintenek Bonnra. A közelmúltban tanácskozásra ültek össze a nyugatnémet és a francia gyáriparosok szövetségének a vezetői, s a franciák sajnálkozásukat fejezték ki, amiért náluk nem jött létre olyan „szociális konszenzus”, amilyen az NSZK gazdasági életét szemükben oly előnyösen alakítja. Párizsban mindenekelőtt arra, a még a kereszténydemokraták idején létrejött megállapodásra gondolnak, amelyet röviden „bérpartnerségnek” neveznek az NSZK-ban, s amely azt jelenti, hogy a munkáltatók és a szakszervezetek képviselői minden esztendőben, hosszas tárgyalások útján, megállapodnak az évi béremelések mértékében, következésképpen nem, vagy csak nagyritkán hirdetnek sztrájkot. Érdekes módon egyébként a francia Gyáriparosok Szövetségének elnöke is „nagy szociális és adóterhekre”, „túlzott állami beavatkozásra, bürokratikus kormányzati önkényre” panaszkodott, amiből kiderül, hogy az állam megnövekedett szerepe a modern tőkés rendszerekben általában is elkerülhetetlen, és nemcsak a szociáldemokrata kormányzási módszerek sajátja. Gyakorlatilag az NSZK-ban a tőke jól „kijön” a szociáldemokrata-szabaddemokrata koalícióval. Ez a magyarázata annak, hogy az 1980-as választási kampány idején Franz Josef Strauss keserű szemrehányásokkal illette a vállalkozókat, amiért azok - Helmut Schmidtet támogatják. Igaz, ez a vállalkozói rokonszenv elsősorban egy adott személy iránt nyilvánul meg, aki mindeddig egyensúlyban tudta tartani a különböző érdekeket, maga mögött érezve a szociáldemokrata pártot és a szakszervezeteket, koalíciós társa a polgári liberális, a középvállalkozói érdekeket kifejező Szabaddemokrata Pártnak, és ugyanakkor nagy tekintélye van a közös piaci partnerek között. Egyszóval: a mai nyugati igényeknek megfelelő gazdaságpolitikát követ. A koalíció választási győzelmébe 1 szerepe volt annak a bel- és külgazdasági tekintélynek, amelyet a kancellár élvez abból fakadóan, hogy képes kielégíteni a lakosságnak a stabilitás utáni vágyát. A koalíción belüli erőviszonyok az 1980. októberi választásokat követően megváltoztak, és ez - a „megőrizni az elérteket” törekvés keretein belül - hatással 32
