Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1981 (8. évfolyam)
1981 / 2. szám - Inotai András: Adalékok a fejlődő országok gazdasági fejlődéséhez és világgazdasági jelentőségéhez
hogy e téren a hetvenes években le nem becsülhető eredmények születtek. Az ipari termékek körén belül a fejlődő országok kivitelének a világexportban mért hányada egy esetben meghaladja az 50 százalékot, számos esetben 30 és 40 százalék közötti (főleg textília, ruhanemű, utazási kellékek), és további egész sor cikk esetében 10 százalék feletti. Ennél is lényegesebb azonban, hogy 1970 és 1977 között töretlenül nőtt a fejlődő országok gépkiviteli hányada. Az 1970-ben még 1—3 százalékos világexportbeli részesedése 1977-ben átkerült a 4—9 százalékos sávba, és minden jel szerint a nyolcvanas évek fordulójára elérte a 10 százalékos küszöböt (20. tábládat). Az önellátás másik lényeges akadálya a mezőgazdasági import fontosságának megnövekedése. A fejlődő országok mezőgazdasági kivitele a világkivitelben vegyes képet mutat: egyes esetekben jelentősen nőtt (például a rizs, dohány), más esetekben azonban érezhetően mérséklődött (hús, kukorica, cukor). Átláthatóbb a kép, ha a mezőgazda- sági külkereskedelem értékadatait hasonlítjuk össze. 1971 és 1977 között például a nettó többlet hiányba váltott a húskereskedelemben, jelentősen nőtt a tej, a búza, az állati zsírok kereskedelmének nettó mérleghiánya. (Ezzel szemben áll a cukor, az állati takarmányok és a növényi olajok esetében 1971 és 1977 között felduzzadó aktívum.) (21. tábládat) A külgazdasági egyensúly és a fizetési helyzet A fejlődő országok növekvő eladósodása, ami nem kis részben az olajár-emelkedés következménye, és - az olajexportőrök kivételével - valamennyi fejlődő országcsoportra egyöntetűen vonatkozik, nemcsak a fejlődő országok, hanem az egész nemzetközi gazdaság egyik legakutabb és legnehezebben orvosolható gondja, amely számos, a nyolcvanas években kiteljesedő feszültség melegágya lehet. Mielőtt az eladósodás és a külső finanszírozás néhány jellemző mozzanatát megvilágítanánk, célszerű emlékezetbe idézni a fejlődő országok valutatartalékaira vonatkozó adatokat. Az árváltozások természetesen világméretű erőforrás-áthelyeződést indítottak el, aminek eredményeként 1978-ban a fejlődő országok a világ valutatartalékainak 35 százalékával (1970-ben 20 százalékával) rendelkeztek. Ezen belül az OPEC-országok 1978-ban a fejlődő országok valutatartalékainak felét birtokolták. A legjelentősebb valutatartalékkal rendelkező nyolc fejlődő ország közül négy olajország, és mindössze kettő tartozik a napjainkban gyorsan iparosodó gazdaságok csoportjába (22. tábládat). A fejlődő országok 1978 végén közel 100 milliárd dolláros valutatartalék-állományával 1977 végén 260, 1980 végén mintegy 450 milliárd dollárnyi adósságállomány állt szemben (23. tábládat). Az eladósodás folyamata a hetvenes években gyorsabb volt, mint bármiféle, a gazdasági növekedés ütemét jelző mutatóé. E kedvezőtlen folyamatért nagyrészt az olajárak emelkedése a felelős. 1980- ban az OPEC nélküli fejlődő országok folyó fizetésimérleg-hiánya 68 milliárd dollár volt, miközben csak olajimportra 78 milliárd dollárt voltak kénytelenek kiadni (1978-ban még „csak” 35 milliárdot, 1970-ben pedig alig 5 milliárdot).7 Különösen súlyosan érintette az olajáremelkedés a viszonylag fejlettebb, iparosodottabb fejlődő országokat. Ezek 1978-1980-ban exportjövedelmük mintegy 30 százalékát fordították olajvásárlásra. Amíg 1971-ben a jelentősebb olajimportőr fejlődő országok közül mindössze a Fülöp- szigetek importjában érte el az olajbehozatal a 10 százalékot, 1977-ben Brazília importjában meghaladta a 30, Indiáéban és a Fülöp-szigetekében a 20, Chile, Szingapúr, Dél- Korea, Thaiföld esetében a 15 százalékot, és a fejlődő világ egészében az összimport 5,5 százalékáról 11,1 százalékára nőtt. Ezzel szoros kapcsolatba hozható az, hogy a fenti országok közül kerülnek ki a legjelentősebb adósok: 1978 végén Brazília és Mexikó külföldi adósságállománya meghaladta a 30 milliárd dollárt, Indiáé a 20 milliárdot, 149
