Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1981 (8. évfolyam)
1981 / 2. szám - Makai György: A fejlődő országok és a közel-keleti kérdés
ték arra - vélik a szaúdi vezetők hogy a megoldás nem keresztezi az Egyesült Államok törekvéseit, elfogadható a tőkés világ számára. A feltétel viszont az, hogy az Egyesült Államok - a szaúdiak és az általuk irányított konzervatív erők súlyát kellőképpen megbecsülve - rákényszerítsék Izraelt a megszállt területek és nem utolsósorban Kelet- Jeruzsálem feladására. A szaúdiak új szerepének főpróbája volt az IKSZ harmadik csúcsértekezlete, amelyet 1981 januárjában, Taifban tartottak meg. A csúcson egyértelműen megfogalmazódott az új stratégia: a gazdasági potenciált latba vetve kell harcolni a palesztin állam megteremtéséért! Ez a meghirdetett d^sihád, vagyis szent háború lényege. A csúcs- értekezlet bejelentette, hogy a tagállamok megszakítják a diplomáciai kapcsolatot mindazokkal az országokkal, amelyek Jeruzsálemet Izrael fővárosának ismerik el, akár nyíltan, akár úgy, hogy kulturális, sport- vagy tudományos delegációkat küldenek oda. Felszólították az ENSZ-et, hogy függessze fel Izrael tagságát mindaddig, amíg Izrael nem teljesíti a palesztin kérdésre és a Jeruzsálemre vonatkozó határozatokat. A taifi csúcson szorgalmazták Egyiptom bojkottjának fenntartását, elítélték az egyiptomi-izraeli-amerikai együttműködést minden olyan területen, amely sérelmes a palesztin nép számára, s fenyegeti az összes arab és mohamedán ország biztonságát és függetlenségét. Ugyanakkor követelték a mohamedán országoktól, hogy erősítsék szolidaritásukat a PFSZ-szel, a palesztin nép egyedüli törvényes képviselőjével. Mindennek jelentősége azonban eltörpül az elfogadott két dokumentum mellett: 1. A Biztonsági Tanács 242. számú határozata „többé már nem az érvényes rendezés alapja”. Ismeretes, hogy Camp David lényegében ezen a határozaton alapul, amely a palesztin kérdést nem ismeri el nemzeti kérdésnek. E határozat elutasításával az IKSZ egyértelműen kizárta annak lehetőségét, hogy az arab vagy mohamedán országok elfogadják a különutas megoldást. 2. A közel-keleti rendezés egyetlen útja a független palesztin állam megteremtése a PFSZ vezetésével. Ez az állásfoglalás viszont egyértelműen kizárja a „jordániai opciót”. A taifi csúcs minőségileg új helyzetet teremt, hiszen a palesztin kérdésben ezzel megszűnt az az ellentét, amely a múltban konzervatív és radikális arab országok, a konzervatív vagy radikális el nem kötelezettek között feszült. Amióta napirenden van a palesztin kérdés, első alkalommal kerültek szinkronba az ENSZ-határozatok, a fejlődő országok három legjelentősebb szervezete, az el nem kötelezettek mozgalma, az Afrikai Egységszervezet és az IKSZ határozataival. Az Egyesült Államoknak aligha sikerül ezt az eddig egyedülálló összefogást az afgán kérdéssel vagy bármely más kérdéssel megbontani. Az Egyesült Államoknak - és szövetségeseinek - most először kell szembenézniök azzal a realitással, hogy az igazságos közel-keleti rendezést immár nemcsak a Szovjetunió és a szocialista közösség országai, a haladó el nem kötelezettek támogatják, hanem az el nem kötelezettek egész tábora, a washingtoni politika számos tényleges, illetve potenciális szövetségesével egyetemben. Természetesen nyilvánvaló, hogy Rijád ezzel a politikával a maga vezető szerepét kívánja megszilárdítani, s olyan palesztin államot akar, amelynek maga lúgozná ki politikai radikalizmusát. A rijádi törekvések csak taktikailag ellentétesek a washingtoni törekvésekkel, hosszú távon az amerikai imperializmus stratégiáját szolgálják: a multinacionálisok által megteremtett gazdasági alapra feltenni azt a politikai koronát, amely a térségből száműzné a forradalmi mozgalmakat és a szocialista közösség befolyását. Ez azonban a jövő kérdése, s a jövő bonyolult osztályharcainak függvénye. A jelen azonban ténylegesen új lehetőségeket kínál az el nem kötelezettek és szocialista támogatóik minden eddiginél hatékonyabb akciójára az igazságos közel-keleti rendezésre, a palesztin nép törvén vés jogainak érvényesítésére.