Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1981 (8. évfolyam)
1981 / 2. szám - Balogh András: A fejlődő országok néhány időszerű problémája
javulása, a szocialista integráció tökéletesedése, gyökeres társadalmi-gazdasági változások végbemenetele a fejlődő országokban, majd ezen országok részvétele egy tényleges egyenlőségen és igazságosságon alapuló szocialista típusú munkamegosztásban. III. Az elmúlt években a nemzeti felszabadító mozgalmak fejlődésük második szakaszába jutottak. Míg az első szakasz fő jellemzője a politikai függetlenség kivívásáért folytatott harc volt, amely különböző társadalmi osztályok és rétegek nemzeti összefogásán alapult, az új szakaszban már a teljes gazdasági függetlenség kivívása, valamint az új államok társadalmi viszonyainak haladó, demokratikus átalakítása a cél. A függetlenné válás óta eltelt két-három évtized nyilvánvalóan nem oldotta meg az alapvető társadalmi gondokat. Általában megfigyelhető, hogy egy összetett folyamat zajlik a fejlődő világban, amelynek egyik oldala a fejlődő országok közötti növekvő differenciálódás, a másik pedig az egyes országokon belüli társadalmi polarizálódás. Ami a differenciálódást illeti, annak egyik szembetűnő megnyilvánulása az, hogy létrejött az országoknak egy olyan csoportja, amely különféle okokból képes vagy képesnek érzi magát a tőkés világgazdasági mechanizmusba való erőteljesebb integrálódásra. Ezek közé olyan országok tartoznak, amelyek jelentős energiahordozó-készletekkel vagy viszonylag gyorsan fejlődő feldolgozóiparral rendelkeznek. Ezekben az országokban a kapitalista fejlődési tendenciák viszonylag gyors erősödése figyelhető meg. Ennek következtében határozottan erősödnek az egyes osztályok elkülönült érdekei közötti konfliktusok, az osztályellentétek éleződnek, gyakori a nemzeti függetlenségért vívott harc során kialakult egységfrontok meggyöngülése és fölbomlása. Az újonnan létrejött, illetve erősödő uralkodó osztályok egyre határozottabban kötelezik el magukat a világkapitalizmus számukra sok előnyt jelentő munkamegosztásába való bekapcsolódásra. Ez a fejlődési modell azonban nyilvánvalóan nem képes a belső társadalmi gondok megoldására, nem vet véget egy deformált és továbbra is függő helyzetben levő kapitalizmusnak. Az ilyen fejlődési modell látványos kudarcát jelentette az utóbbi években az iráni forradalom vagy a dél-koreai katonai diktatúra megrendülése 1980 elején-közepén. A fejlődő országok többsége nem tartozik abba a csoportba, amely az energia- hordozók eladásából jelentős jövedelmekre tesz szert, vagy más sajátos körülményeinél fogva viszonylag jelentős, bár torz ipari fejlődést tud felmutatni. A fejlődő országok többsége kifejezetten az elnyomorodás jegyeit mutatja. Különösen szembetűnő ez olyan földrajzi övezetekben, mint az afrikai Száhel-övezet vagy Afrika déli részének több országa csakúgy, mint Délkelet-Azsia egyes régiói, a Karib-tenger térsége, Közép- Amerika. A tőkés világgazdasági rendszertől való közvetlen függés ezeken a területeken katasztrofális következményekkel járt. Ezek az országok olyan nemzeti és társadalmi kiút keresésére kényszerültek, amely képes a fennálló viszonyok gyors megváltoztatására. A nemzeti felszabadító mozgalom új sajátossága, hogy a fejlődő országok közötti különbségeknek és az egyes országokon belüli osztályharc helyzetének megfelelően egymástól mindinkább elkülönülő politikai-ideológiai irányzatok erősödnek meg. Ezek megfelelnek az egyes nemzeti mozgalmakat vezető társadalmi osztályoknak és rétegeknek. Ily módon megkülönböztethetők: 1. polgári, polgári demokratikus; 2. nemzeti demokratikus és 3. marxista-leninista irányzatok. 1. A polgári, polgári demokratikus irányzat azokat a mozgalmakat jellemzi, amelyekben a meghatározó szerep a nemzeti burzsoáziáé. A nemzeti burzsoázia célja az idegen tőke befolyásának csökkentése, a nemzeti piac teljes ellenőrzése, a prekapitalista viszonyok felszámolása, a modern nemzeti tőkés viszonyok kifejlesztése, saját osztályural25
