Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1981 (8. évfolyam)
1981 / 2. szám - Balogh András: A fejlődő országok néhány időszerű problémája
mának biztosítása. A nacionalizmus az uralkodó ideológiai áramlat, amelynek továbbra is pozitív szerepe van az egész nép antiimperialista tömörítésében, de gátja is a társadalmi haladásnak, minthogy elkendőzi a fennálló osztályellentéteket. 2. A nemzeti demokratikus irányzat azokban a mozgalmakban vált uralkodóvá, amelyekben az antiimperialista egységfrontban a társadalom különféle osztályai és rétegei vesznek részt, és a további fejlődés útja még nem dőlt el. Megjelennek nemzeti demokratikus irányzatok olyan országokban is, ahol az osztályviszonyok fejletlenek, így nyilvánvaló formában egyik alapvető osztály érdekei sem juthatnak kifejezésre. A nemzeti demokratikus irányzatok magukat általában szocialistának vallják, ugyanakkor elhatárolódnak a marxizmus-leninizmustól. Ideológusaik az adott ország, nemzet vagy mozgalom sajátosságait túlhangsúlyozva a szocializmus új, eddig még senki által meg nem valósított arab, afrikai, iszlám és egyéb „modelljeiről” beszélnek. 3. A hetvenes évek legszembetűnőbb új jelensége azoknak a nemzeti mozgalmaknak a térhódítása, amelyekben az antiimperializmus következetes és tudatos antikapitalizmus- sal kapcsolódik össze. Társadalmi alapjait a nem polgári osztályok és rétegek adják: a kisszámú proletariátus, a parasztság, a haladó értelmiségi és diákcsoportok, a hadsereg hazafias és forradalmi elemei. Ezt az irányzatot nevezik „szocialista orientációnak”. Az alábbiakban erről a mindössze néhány éves, de igen figyelemreméltó fejlődési útról lesz szó. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy az elmúlt években az antiimperialista harc szükségszerűen internacionalizálódott. A globális problémákra ugyanis csak globális választ lehet adni. Napjainkban a nemzetközivé válás azt is kifejezi, hogy a fejlődő országok alapvető társadalmi-gazdasági gondjai megoldhatatlanok a világkapitalizmus pozíciói ellen folyó általános támadás nélkül. A fejlődő országoknak ez az antiimperialista harca viszont közvetlenül kapcsolódik a két világrendszer közötti küzdelmekhez. A nemzeti felszabadító forradalmak továbbra is egyértelműen a világforradalmi folyamat részei, nemcsak abban az értelemben, hogy általában segítik az antiimperialista erőket, hanem abban is, hogy győzelmeiket, eredményeiket a szocialista világrendszer, valamint a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom ereje, tevékenysége tette és teszi lehetővé. Ily módon teljes egészében érthető, hogy egy következetes nemzeti forradalom, amely egyidejűleg akarja felszámolni a kapitalista világrendszertől való függés és a vele közvetlenül kapcsolatban álló belső társadalmi torzulások okozta gondokat, szükségszerűen politikailag és ideológiailag is kapcsolódik a szocialista világrendszer törekvéseihez. A fejlődő országokban zajló nemzeti-társadalmi forradalmak második szakaszának legjelentősebb eredménye tehát a szocialista orientációjú államok létrejötte. Tágabb értelemben szocialista orientációnak az olyan fejlődési utat nevezzük, amelynek célja a kapitalizmus előtti és a kapitalista viszonyok felszámolása és a szocialista társadalmi viszonyok megteremtéséhez szükséges átmenet feltételeinek létrehozása. Olyan jellegű átmenetről van szó, amely egyidejűleg foglalja magában a régi és az új társadalmi formációk bizonyos jegyeit. A szocialista orientációnak ez a tágabb értelmezése lényegében megfelel a marxista politikai irodalomban ma is széles körben használt nem kapitalista fejlődés kategóriájának. A hetvenes évek történelmi tapasztalatai azonban azt is mutatják, hogy a szocialista orientációnak van egy tisztább, ugyanakkor szűkebb értelmezése is. Ez az értelmezés már minőségileg is lényegesen túlmutat a nem kapitalista kategórián. Amit a szűkebb értelemben vett szocialista orientációnak nevezünk, annak olyan lényeges sajátosságai vannak, amelyek határozott, egyértelmű, tudatos előkészítését jelentik egy népi demokratikus fejlődési szakasznak. Melyek ezek a sajátosságok? 26
