Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1981 (8. évfolyam)
1981 / 1. szám - Kovács István: Az amerikai elnökválasztás után
mert ez hatással van az egész nemzetközi helyzetre. E realista, pragmatikus csoportba sorolják Richard W. Allent, Reagan egyik külpolitikai tanácsadóját, Carles Percy szenátort és Henry Kissingert. Szakértők szerint Allen úgy vélekedik, hogy az amerikai adminisztráció nem érhet el semmit, ha folytatja a Szovjetunióval szembeni ellenséges politikáját. A Pravda, azt tárgyalva, hogy a lelépő adminisztráció és az amerikai politikai élet ultrareakciós szárnya kifejezetten militarista követelésekkel igyekszik befolyásolni a Reagan-adminisztráció külpolitikai programjának kialakítását, idézi Allen egy kijelentését: „Nem lehet a hatalom gyakorlását olyan törekvéssel megkezdeni, hogy megszakítjuk a kapcsolatokat a Szovjetunióval; nem lehet mindenben folytonos ellenségeskedést tanúsítani a Szovjetunió irányában.” A Szovjetunió vezetői, sajtóorgánumai az amerikai elnökválasztást követően több alkalommal hangsúlyozták a Szovjetunió tárgyalási készségét, a szovjet- amerikai kapcsolatok megjavításának, a fegyverkezési verseny korlátozásának szükségességét. Moszkvában rámutatnak arra, hogy a Szovjetunió mindig készen áll a kapcsolatok rendezésére az Egyesült Államokkal, azon megállapodások alapján, amelyek még 1972-ben rögzítették a két ország viszonyának alapelveit. Úgy vélik, hogy a szovjet-amerikai kapcsolatok kulcskérdése a fegyverkezési verseny megszüntetése, mindenekelőtt a két ország megállapodásainak teljesítése a hadászati fegyverek korlátozásáról. A Moszkvába látogató Percy szenátor Brezsnyev elnökkel, Gromiko külügyminiszterrel és Usztyinov honvédelmi miniszterrel folytatott tárgyalásai után a moszkvai tévében úgy vélekedett, hogy Reagan elnök elsődleges fontosságot tulajdonít a fegyverzetellenőrzésnek, s e területen is lehetségesnek tartja a becsületes, egyenjogú és ellenőrizhető megállapodás elérését, amely nem csupán plafont szabna a nukleáris fegyverzeteknek, hanem biztosítaná tényleges csökkentésüket is. Reagan a választási kampány idején még a SALT-II elvetését hirdette, végül azonban már csak annak módosításáról beszélt. Mindenesetre egyelőre úgy tűnik, hogy az új adminisztrációnak nincs még véglegesen kialakult álláspontja a SALT-II kérdésében: állást foglal a fegyverkorlátozási folyamat fenntartása mellett, de ugyanakkor törekszik a minden eddiginél nagyobb fegyverkezésre is. Nyugat-Európában - legalábbis a visszhangokból ítélve - tapasztalható bizonyos nyugtalanság amiatt, hogy az új elnök esetleg még a régi idők bűvöletében él, és nukleáris fölényre törekszik a Szovjetunióval szemben. Úgy vélik, hogy a múlthoz való visszatérés lehetetlen, és megváltoztak az amerikai vezető szerep feltételei a tőkés világban is, hiszen az Egyesült Államok befolyása csökkent a világban. Ezt illusztrálva a párizsi Le Monde emlékeztet rá, hogy az Egyesült Államok bruttó nemzeti terméke 1950-ben a világtermelés 50 százalékát képviselte, ma csak 25 százalékát, s részesedése a világ ipari termelésében kétharmadról egyharmadra csökkent. Harminc éve az Egyesült Államok a világ pénzügyi tartalékainak felével rendelkezett, ma alig 7 százalékával. Ezek a számadatok is tanúsítják, hogy Reagan nosztalgiájának, az Egyesült 14
