Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1981 (8. évfolyam)
1981 / 1. szám - Kovács István: Az amerikai elnökválasztás után
kiadásoktól is. A katonai költségeket „szent tehénnek” tekintették. Ami a konkrét különbségeket illeti: Reagan kétségbe vonta az amerikai-kínai kapcsolatok fenntartás nélküli fejlesztésének célszerűségét, bírálta az Egyesült Államok kapcsolatait szövetségeseivel. Legnagyobb feltűnést azok az állásfoglalásai keltették, amelyek a szovjet-amerikai viszonnyal és a fegyverkorlátozással foglalkoztak. Kijelentette, hogy híve ugyan a fegyverzetkorlátozásnak, a megegyezésnek a Szovjetunióval a hadászati fegyverek ügyében, de ellenzi a SALT-II-t, utalt arra is, hogy amerikai „erőfölényt” tart szükségesnek. Paul C. Warnke, aki a SALT- tárgyalásokon hosszú ideig az amerikai delegációt vezette, erre így válaszolt: „Különös: a republikánusok elnökjelöltje és ennek a politikának a többi szószólója éveken keresztül a szovjet fenyegetést verte nagydobra. Most viszont, hogy indokolják a katonai költségek nagyarányú növeléséről szőtt terveiket, papírtigrisnek vagy kitömött teddy mackónak festik le a Szovjetuniót: azt állítják, a Szovjetuniónak nincs más választása, mint elfogadni az Egyesült Államok katonai fölényét, ha van bennünk annyi eltökéltség, hogy sokkal több pénzt fektessünk a fegyvergyártásba. Semmit sem találunk a történelemben, ami hitelt kölcsönözne ennek a tételnek.” Nem állítható, hogy Ronald Reagan ne vette volna figyelembe az ilyen és hasonló kritikai megállapításokat. A választási kampány utolsó időszakában elmondott beszédeiben a katonai fölény követelése már nem került szóba olyan élesen, mint korábban, és tiltakozott az ellen, hogy Carter őt „őrült bombázónak” igyekszik lefesteni, aki kész megnyomni a nukleáris fegyverek indítógombját. Carterrel folytatott tévévitájában szükségesnek tartotta kijelenteni, hogy „a legfontosabb prioritás a világbéke biztosítása”. Figyelmet keltett az is, hogy a kampány befejezése előtt röviddel létrejött egy szélesebb külpolitikai tanácsadó bizottság, amelynek a realistább állásfoglalásairól ismert Ford volt elnök és Kissinger volt külügyminiszter is tagja lett. Közvetlenül az új adminisztráció hivatalba lépése után nehéz megjósolni, hogy milyen politikát folytat majd a következő években az Egyesült Államok. Nagyon sok tényezőt kell figyelembe venni: hogyan értelmezi az új elnök a választóktól kapott megbízást, hogyan teljesíti azoknak a befolyásos köröknek az elgondolásait, amelyeknek a legnagyobb súlyuk van az Egyesült Államokban. Vannak történelmi tapasztalatok, amelyek arra utalnak, hogy az amerikai elnökök beiktatásuk után általában a közép felé orientálódnak. Nyilvánvaló, hogy szaporodik azoknak a száma is az amerikai vezető körökben, akik felismerik: a SALT félretétele egyáltalán nem javított az Egyesült Államok helyzetén, s azokkal a dol- lármilliárdokkal, amelyeket minőségileg új fegyverekre fordítanak, nem vásárolhatnak több biztonságot. Másrészt viszont az :980-as kampány azt is megmutatta : az Egyesült Államokban ma is erősen hatnak az antikommunista érzelmek, a szovjetellenes előítéletek. Mindezeket hosszú időn át tervszerűen alakították ki. Ennek ellenére bizonyos realista körök nem tévesztik szem elől, hogy a Rea- gan-kormányzat számára a legfontosabb kérdés a szovjet-amerikai kapcsolatok, x3
