Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1980 (7. évfolyam)
1980 / 3. szám - KÖNYVEKRŐL - Kenneth E. Boulding: Szilárd béke (Sz. Kiss Csaba)
szekötő irodák” megnyitása következtében. Éppen az ún. „pangás” időszakában vette kezdetét a közös amerikai-kínai fellépés néhány nemzetközi kérdésben és a nemzetközi szervezetekben, illetve akkor indultak viszonylag gyors fejlődésnek a kereskedelmi kapcsolatok, főként az amerikai export, amelyen belül meglehetősen hamar kezdtek megjelenni a legfejlettebb technológiát képviselő árucikkek. Igen jellemző példát említ V. V. Kuzmin az amerikai-kínai kapcsolatoknak ebből az időszakából arra, hogy az amerikai vezetés menynyire részletekbe menően követte a kínaiszovjet kapcsolatok alakulását, s az azokban érzékelhető, vagy érzékelhetőnek vélt módosulásokra milyen gyorsan igyekezett reagálni. Kissinger külügyminiszter 1974. novemberi pekingi látogatásának egyik fő célja volt kideríteni, hogy a november 7. alkalmából a Szovjetunióhoz intézett kínai üdvözlőtávirat valóban tartalmazza-e azt az „új hangnemet”, melyet az Egyesült Államokban egyesek aggodalomtól eltelve hallani véltek. V. V. Kuzmin is leszögezi, hogy a Carter- kormányzat hivatalba lépésével új fejezet nyílt az amerikai-kínai kapcsolatokban, természetesen ismét az amerikai fél kezdeményezésére. Az amerikai uralkodó körök egy részének végsőkig szovjet és enyhülésellenes stratégiájában Kína gyakorlati szerepet kapott: a beharangozott katonai jellegű „együttműködés”, magyarán bizonyos amerikai fegyverek, fegyverrendszerek, technológiai ismeretek átadása Kínának azt a közvetlen célt szolgálja, hogy Kína - legalábbis távlatilag - képes legyen valós fenyegetést jelenteni a szocialista országokra nézve. A legfenyegetőbb azonnali megnyilvánulása mindennek a Vietnam elleni kínai katonai támadás volt. Tanulmányát V. V. Kuzmin az amerikaikínai kapcsolatok jövőjére vetett pillantással zárja. Teljes joggal figyelmeztet azokra a veszélyekre, melyek a világra leselkednek abban az esetben, ha e kapcsolatok alapja, leglényegesebb eleme továbbra is csak a szovjet- ellenesség marad. Felhívja a figyelmet arra, hogy bár az amerikai-kínai kapcsolatokban pillanatnyilag kétségtelenül az Egyesült Államok a meghatározó, könnyen előfordulhat, hogy a „stratégiai szövetségesnek” előléptetett Kína bizonyos idő után - saját hódító ambícióit követve - szembekerül az Egyesült Államokkal. S%erb István KENNETH E. BOULDING: Szilárd béke (Stable Peace) Univerity of Texas Press, Austin-London, 1978. 144 1. A Coloradói Egyetem hetvenéves közgazdász professzora igen sokoldalú egyéniség. A rendszerelmélet egyik megalapítójaként tartják számon, közgazdasági témájú művei ezer szállal kapcsolódnak más társadalomtudományi diszciplínákhoz; szociológiai; antropológiai, tudományelméleti, pedagógiai tájékozódása egyaránt erőteljes. A fegyverkezéssel, a háború és béke problematikájával foglalkozó írásaival mint politológus is nemzetközi hírnevet szerzett. Ebben a könyvében öt, 1976-1977-ben tartott előadását alakította önmagukban is kerek, gondolatébresztő esz- szék füzérévé. Mivel az előszó szerint az öt fejezet (A béke jelentése, A béke forrásai, A béke igazságossága, Békepolitika, Békekutatás) „szélesebb értelemben negyvenéves békekutatói elmélkedés és toliforgatás” eredménye, a könyv jól illusztrálja annak a kutatási iránynak lehetőségeit és korlátáit, amelyet magyarul a kissé furcsa hangzású, szkepticizmusra ösztönző „békekutatás” terminussal jelölünk. Boulding szerint a békekutatás „szellemi irányzat, főképp a társadalomtudományok körében, mely azt a célt szolgálja, hogy tudományos módszereket alkalmazzanak a konfliktus, a háború és béke problémáira s a velük összefüggő folyamatok szabályozására”. Egy 1973-as ENSZ-felmérés szerint a világ 14 országában 297 tudós, 78 intézet és 483 publikáció foglalkozott békekutatással. Az Egyesült Államokra ebből 43 intézet, 70 tudós és 89 publikáció jutott. A kutatók mintegy 20%-a szociológus, 20%-a politológus, 10%-a pszichológus és szociálpszichológus, a többi tanár, orvos, biológus, közgazdász, filozófus, történész, teológus, jogász, hadtudományi szakértő és antropológus. „A békekutatás inkább interdiszciplína, mintsem diszciplína” - írja a szerző, és helyét az általános konfliktuselmélet (a francia terminus mintájára: polemológia) és a nemzetközi kapcsolatok diszciplínájának határmezsgyéjén jelöli ki, pontosabban ott, ahol ez a két terület fedi egymást. A határok nem világosak, és Boulding szerint a békekutatás a minden tudomány korai szakaszára jellemző, fejletlen, „bibliográfiai” fázisból — melynek ismérve a szellemi erjedés, nagyszámú, sokféle publikáció - még nem jutott el az érettebb, „kézi-
