Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1980 (7. évfolyam)
1980 / 1. szám - Pirityi Sándor: Az U-2-től a SALT-II-ig: légi-kozmikus eszközök és a nemzetközi biztonság
A katonai rendeltetésű műholdaknak a tipizálása az 1950-es évek vége óta igen sok tanulmányban megtalálható. H. Pfaffe, P. Stäche, L. P. Bloomfield, Trevon Gardner, K. Owen, G. P. Zsukov, V. I. Csilin, J. M. Koloszov, J. A. Korovin, V. Sz. Verescsetyin, a magyar szerzők közül Gál Gyula, Nagy Ernő, Papp Bálint, Nagy István György, Tamási Zoltán, Szentesi György általában bombázó, rakétaelhárító, műholdelhárító, felderítő, távközlési, navigációs, meteorológiai, geodéziai mesterséges holdakról írnak, de utalnak különböző űrhadviselési zavaró és megtévesztő rendszerekre is. Problematikus vonatkozásként hangsúlyozzák, hogy sokuknál a békés és a katonai rendeltetésű, illetve a polgári és biztonságtechnikai rendeltetésű felhasználás alig választható szét. A meteorológiai mesterséges holdak, amelyeknek berendezése nagyjából a felderítő szerkezetekével azonos, bár nem igényelnek olyan nagy felbontó képességet, nyilván egyformán használhatók veszélyes tájfunok előrejelzésére, valamint a légi- és a rakétahadviseléshez nélkülözhetetlen időjárási adatok és előrejelzések biztosítására. A távközlési műholdak érdemei elvitathatatlanok a távíró, távbeszélő és televíziós közlési rendszerekben, de nélkülük elképzelhetetlen volna a nagy távolságokban tevékenykedő flották, felszíni hajók és tengeralattjárók, valamint parancsnokságaik operatív összeköttetése. Világos ebből is, hogy amilyen rendeltetésűek egy állam vagy koalíció fegyveres erői, olyan rendeltetésűek katonai célra is felhasználható kozmikus eszközeik. Másfelől vitathatatlan, hogy ha az államok az egyenlő biztonság követelményéből indulnak ki, a másik félnél is kénytelenek biztonsági érdekeket és szükségleteket elismerni, függetlenül attól, hogy a megítélő állam vagy koalíció potenciális ellenfelei agresszív vagy békeszerető országok. Mindez a kozmikus térségre vonatkoztatva annyit jelent, hogy egy navigációs műhold a nemzetközi biztonság szempontjából konstruktív szerepet tölt be, ha segít atomhajtóműves rakétás tengeralattjárókkal követni a másik fél agresszív céllal felvonuló csapásmérő repülőgépanyahajóit, azok kíséretét vagy egyéb flottacsoportosítását, sőt ha segít megtorló (egyben elrettentő) pontos rakétacsapásokat mérni (vagy ilyeneket kilátásba helyezni) a tényleges (vagy potenciális) agresszor létfontosságú katonai, hadi- gazdasági, közigazgatási, vezetési pontjaira, illetve célpontjaira. E képességek megléte és a másik féllel való tudatosítása szervesen kapcsolódik egymáshoz. Ez utóbbi a felderítésen, illetve különböző, egyebek között tárgyalásos közlési módszereken keresztül valósítható meg. A Moszkva és Washington közötti „forró vonal” megnyitása óta tudjuk, milyen konkrét biztonságpolitikai szerepe lehet két potenciális ellenfél szoros és állandó távközlési kapcsolatának kritikus helyzetekben. A világűr mélységesen békés felhasználásának minősült tehát, amikor 1978. január 16-án — a megfelelő megbízhatósági ellenőrzések után — a „Molnyija” szovjet és az „Intelsat” amerikai műholdrendszerre bízták a szovjet és az amerikai vezetés közötti közvetlen távközlési kapcsolat fenntartását. Kétségtelen, hogy ha a Moszkva—Washington biztonságpolitikai távközlési kapcsolathoz és annak korszerűsítéséhez érdeke fűződött mindkét félnek, ugyancsak érdeke fűződik a kapcsolatot megvalósító műholdak biztonságához, akár harmadik féllel szemben is. A szovjet—amerikai műholdas biztonságpolitikai együttműködés fontos új terüle16
