Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1980 (7. évfolyam)
1980 / 1. szám - SZEMLE - Halász György: A bizalomerősítő intézkedések
SZEMLE HALÁSZ GYÖRGY A bizalomerősítő intézkedések Napjainkban sok szó esik a nemzetközi politikában a bizalomerősítő intézkedésekről, s értelmezésük körül is élénk vita folyik. Eltérnek a vélemények abban is, hogy a politikai, vagy a katonai enyhülés kategóriájába sorolhatók-e ezek az intézkedések. A bizalomerősítő intézkedések (az angol kifejezésből — Confidence Building Measures — alkotott rövidítéssel: CBM) nem érintik közvetlenül a leszerelést, nem is korlátozzák a katonai kapacitásokat, mindössze bizonyos magatartási, cselekvési normákat, elsősorban tájékoztatást írnak elő, vagy konzultációkat javasolnak a félreértéseket eredményező helyzetek elkerülése érdekében. A nemzetközi gyakorlatban kialakult az az álláspont, amely szerint a szemben álló fél erejére vonatkozó elégtelen információ túlzott fegyverkezéshez vezethet. Ebből adódott az a következtetés, hogy a „túlreagálás” mérséklése érdekében a konfrontáló államoknak célszerű egymás rendelkezésére bocsátaniuk bizonyos ismereteket.1 Johan Holst és Karen Melander tanulmányukban „a bizalomerősítő intézkedéseket a fenyegető veszélyek hiányáról adott hihető tájékoztatásnak” tekinti, melyek célja az, hogy „csökkenjen a bizonytalanságból eredő verseny ösztönzése”.2 E meghatározás kifejezi ugyan a lényeget, de talán plasztikusabb, ha úgy fogalmazunk: a bizalomerősítő intézkedések a szemben álló felek politikai és stratégiai szándékainak kölcsönös jobb megismerését szolgáló tájékoztatástjelentik a félreértésekhez vezető esetek kizárása érdekében. A bizalomerősítő intézkedések természetéhez tartozik, hogy végre lehet hajtani őket a bizalom legcsekélyebb megszilárdítása nélkül is. Ha például a helsinki Záróokmányban megfogalmazott intézkedéseknek megfelelően jó előre bejelentett hadgyakorlat, vagy hadgyakorlatok sora nagyfokú agresszivitásról tanúskodik, akkor a megfigyelők meghívása ezen a tényen mit sem változtat, sőt csak hozzájárul a „túlreagáláshoz”. Ezt azért szükséges már most elöljáróban leszögezni, mivel a nyugati országok a bizalomerősítő intézkedéseket nem egy esetben a tényleges fegyverzetkorlátozási és leszerelési intézkedések kárára próbálják előtérbe helyezni, ezzel mintegy vakvágányra terelve a leszerelés ügyét. 81
