Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1980 (7. évfolyam)
1980 / 1. szám - Király János: A regionális erőviszonyok változásai Közép-Amerikában, a Karib-tenger térségében, és az Egyesült Államok stratégiája
vajon Guyana hátat fordít-e a Nyugatnak, megerősítette: „Guyana el nem kötelezett ország, és kész együttműködni a nyugati országokkal az egyenjogúság, a kölcsönös tisztelet és szuverenitás alapján”.30 A szocialista országokkal kapcsolataik fejlesztését tűzték ki célul (a Szovjetunió 1976 áprilisában nyitotta meg nagykövetségét George- townban, sőt, Guyana kérte felvételét a szocialista gazdasági integrációba is). Guyana megszakította kapcsolatát Izraellel és 1977. január 19-én a chilei fasiszta juntával is. Guyana határozottan antiimperialista, neokolonializmusellenes külpolitikáját, az el nem kötelezett országok táborában játszott aktív szerepét tekintve a State Department vezetője, Cyrus Vance külügyminiszter kijelentette: „Az Egyesült Államok tiszteletben tartja Guyana semleges külpolitikai irányvonalát, de ennek ellenében elvárja, hogy Guyanában idegen támaszpontok ne létesüljenek”.31 Grenada ban 1979. március 13-án a Maurice Bishop vezette „népi forradalmi erők” vették át a hatalmat. A grenadai progresszív erők e lépése rémületet keltett a Grena- dával szomszédos karibi kis szigetvilágban. A brit Commonwealth karibi tagországai Barbadosban elemezték a Grenadában kialakult új helyzetet. A tanácskozáson Eric Williams trinidad-tobagói miniszterelnök és Patrick John, az 1978. november 3-án függetlenné vált St. Vincent miniszterelnöke hangsúlyozta, hogy noha Bishop nem vette igénybe egyetlen külső hatalom segítségét sem, a változás veszélyezteti a keletkaribi térség békéjét és stabilitását. St. Vincent minisziget miniszterelnöke sürgette Nagy-Britannia és Kanada mielőbbi beavatkozását, mely gondolattal különben egyik ország sem „rokonszenvezett”. Az említett országok második, antiguai találkozóján, (melyet Bishop Grenada belügyeibe történt durva beavatkozásnak minősített, ’’nyilvánvaló, hogy a konferencia hangadó országainak vezetői legjobban saját népüktől félnek, s hogy Grenada igazi népi forradalmat hajtott végre, amiről nem lehet alkudozni”)32 — megállapodásra jutottak abban, hogy nem avatkoznak be Grenada belügyeibe, de nem is támogatják az új grenadai rendszert. Kuba, Jamaica, Guyana, Barbados — az utóbbi kettő a katonai segélynyújtást is kilátásba helyezve — röviddel a fordulat után elismerte a grenadai kormányt, majd később az Egyesült Államok, Kanada és Nagy- Britannia is. Maurice Bishop grenadai miniszterelnök, tudatában annak, hogy a bekövetkezett fordulatnak katalizátor hatása van a szomszédos karibi szigetvilágra, figyelmeztetett, hogy „ott is szabadítsák fel a népet, ha fel akarják tartóztatni a forradalmat országukban”. A jobbára középosztálybeliek által támogatott változást végrehajtó grenadai rezsim vezetői magukat „demokratikus szocialistáknak” nevezik. Grenada tagja marad a brit nemzetközösségnek, az Amerikai Államok Szervezetének, de támogatásban részesíti a zimbabwei a és namíbiai hazafiakat, elítéli az apartheidet és a fasizmust, antiimperialista, el nem kötelezett külpolitikát kíván folytatni. (Ennek tanújelét is adta mind az el nem kötelezett országok hatodik havannai csúcstalálkozóján, mind az Amerikai Államok Szervezetének 1979. október végi bolíviai ülésén, ahol igen nagy aktivitást fejtett ki.) Belpolitikájában fő célja, a „demokrácia helyreállítása, a nép teljes szuverenitásán alapuló új rendszer megteremtése”.33 Carter elnök — Bishop azon kijelentése kapcsán, hogy ha a szükség úgy hozná, hogy meg kellene védeni Grenada függetlenségét, akkor Kubához is segítségért fordulna — óva intette az új grenadai 57
