Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1980 (7. évfolyam)
1980 / 1. szám - Király János: A regionális erőviszonyok változásai Közép-Amerikában, a Karib-tenger térségében, és az Egyesült Államok stratégiája
rendszert: Washington megértené az új rezsim gondjait az Eric Gairy megdöntött miniszterelnök által irányított esetleges zsoldosinvázió esetén, azonban „az semmi esetre sem szolgálná Grenada érdekeit, ha Kubához folyamodna segítségért, mert az amerikai kormány nem látja szívesen a Kubával való kapcsolatok szorosabbra fűzését. Maurice Bishop rádióbeszédben utasította vissza az amerikai beavatkozást, hangsúlyozva, hogy „Grenadának egyetlen ország sem adhat utasításokat, hogy mit csináljon, kivel barátkozzon. A kubai segítséggel Grenada több mint boldog lesz, mert ez az ország már korábban is Afrika felszabadítójaként igazolta magát.”34 Grenada új kormányával szemben a karibi térség néhány szigete továbbra is fenntartásokkal él. Maurice Bishop viszont a karibi integráció egyik leglelkesebb híve. Neokolonialista törekvések A közép-amerikai és karibi nemzeti felszabadító harcnak sajátos arculatot ad, hogy az Egyesült Államok és a térségben még gyarmattartó, vagy „tengerentúli megyével” stb. rendelkező nyugat-európai országok monopolista érdekei is ütköznek. 1972. október 14-én Trinidad-Tobago fővárosában, Port of Spain-ben az ún. Chaguarramasi Szerződéssel megalakult a Karibi Közösség és Közös Piac35 (CARICOM — Caribbean Community and Common Market) a karibi regionális együttműködés szervezete. A szervezet tevékenységének akadályozására az utóbbi években az Egyesült Államok destabilizáló „trójai falóként”, az olajban gazdag Trinidad-Tobagót használja fel, amely több ízben meghiúsított közös regionális külpolitikai, valamint karibi integrációs gazdaságpolitikai stratégia kidolgozására irányuló találkozókat. A State Department és a Pentagon karibi külpolitikai stratégiája eszközeinek tárházából nem hiányzik a közvetlen nyílt beavatkozás sem a térség országainak belpolitikájába: így többek között a Trinidad-Tobagóban működő amerikai konzul Eric Williams miniszterelnökhöz az 1976. évi választásokkal kapcsolatban intézett levelében tanácsot adott, hogyan fossza meg Williams a kormányzó Népi Nemzeti Mozgalom (PNM — People’s National Movement) győzelmét veszélyeztető ellenzéki Egyesült Népi Frontot (UPF — United People’s Front) a választási propagandalehetőségektől. A Szocialista Internacionáléval karöltve hasonló „közbelépésre” került sor az elmúlt évi dominikai elnökválasztások kapcsán: az Egyesült Államok 1965. évi dominikai intervenciója során a tengerészgyalogosok segédletével hatalomra jutott Juan Balaguer dominikai diktátor a hadsereg őt támogató vezérkarának javaslatára elhatározta, hogy az 1978. május 16-i elnökválasztásokon negyedszer is elindul a Dominikai Reformista Párt (PRD — Partido Reformista Dominicano) elnökjelöltjeként. Ennek érdekében 1977. november 3-án törvényjavaslatot terjesztett elő a nők egyenjogúságának elismeréséről és a Dominikai Kommunista Párt legalizálásáról, melyet a parlament látványos gyorsasággal elfogadott. Ez utóbbi lépésének szándékairól megoszlottak a dominikai vélemények; a DKP legalizálásával vagy liberális, demokratikus rendszerének szilárdságát akarta demonstrálni az Egyesült Államok felé, vagy éppen ezzel akarta zsarolni 58
