Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1980 (7. évfolyam)
1980 / 1. szám - Király János: A regionális erőviszonyok változásai Közép-Amerikában, a Karib-tenger térségében, és az Egyesült Államok stratégiája
miniszterelnök ekként vázolta: .. kormányom tercermundista politikát folytat, mert a miénkhez hasonló kis országoknak nincs más alternatívája. A harmadik világ országai közül tradicionális barátság fűz össze bennünket Kubával, mellyel vállvetve harcolunk az új nemzetközi gazdasági rend kialakításáért, együttműködünk a dél-afrikai apartheid elleni stratégia kidolgozásában. . . Mint ahogy Mexikóval, úgy Kubával is keressük gazdasági-műszaki együttműködésünk lehetséges területeit. .. Hosszú barátság fűz bennünket az Egyesült Államokhoz, s azt akarjuk, hogy ez továbbra is így maradjon, viszont mint a harmadik világhoz tartozó ország, kötelességünknek tartjuk, hogy ezen országok szuverenitása fölött őrködjünk.”25 Manley miniszterelnök havannai látogatását 1977 októberében Fidel Castro viszonozta. Több kétoldalú megállapodást írtak alá (Kuba részt vesz vízierőmű- és iskolaépítésekben, az oktatás fejlesztésében stb.). Manley látogatása kapcsán kijelentette: „...Kubát a harmadik világ részeként realitásként kell elfogadnunk”. Saját ideológiai meggyőződéséről úgy nyilatkozott, hogy az „nem kommunista, hanem nagyon közel áll a svéd típusú szociáldemokráciához”.28 A jamaicai miniszterelnök 1979. áprilisi hivatalos szovjetunióbeli látogatása alkalmával Brezsnyev főtitkár személyében a „nemzeti felszabadító harc igaz barátját, az imperializmus ellen harcolók szövetségesét és vezetőjét üdvözölte. Elismeréssel beszélt a Szovjetunió által a zimbabwei nemzeti felszabadító mozgalomnak, valamint a Szovjetunió és Kuba Angolának nyújtott felbecsülhetetlen internacionalista segítségnyújtásáról”.27 Az észak-amerikai „destabilizációs” külpolitika másik célpontja a karibi térségben a Guyanái Szövetkezeti Köztársaság, amely 1974 végén államosította (kártérítésfizetéssel) a Reynolds Metal bauxitmonopóliumot, majd 1976. május 30-án az ország nemzetgazdaságának 40%-át ellenőrző, a munkaképes lakosság 13%-át foglalkoztató külföldi mammutvállalatot, a brit Brooker McConnelt is (20 éven keresztül törlesztik a 18 millió dolláros kompenzációt). Ezzel az intézkedéssel az állam az ország gazdasági életének 80%-át vonta ellenőrzése alá, s külföldi kézen már csak néhány bank és biztosítótársaság maradt. E politika folytatására a két rivalizáló guyanai párt, a hatalomon levő Népi Nemzeti Kongresszus Párt (PNC — People’s National Congress) és a passzív ellenállásból, a parlament bojkottálásából visszatért, Cheddy Jaggan vezette marxista Népi Progresszív Párt (PPP — People’s Progressive Party), a „szocializmus és a nemzeti egység érdekében” felfüggesztette ideológiai küzdelmét. Jaggan pártja kritikai támogatásban részesítette a kormány bel- és külpolitikáját. A guyanai Népi Progresszív Párt „azt akarja megvalósítani, ami nem sikerült Allendének Chilében: a szocializmusba való átmenetet jelentő forradalmi demokráciát. A PPP nélkül nem valósulhat meg a szocializmus Guyanában” — jelentette ki Cheddy Jaggan.28 Frederick Wills külügyminiszter 1977. február elején Kubában tett látogatásakor úgy nyilatkozott, hogy „Guyana fejlesztésének stratégiájául és a társadalmi javak elosztásának etikájául szabad elhatározásából a szocializmust választotta. Kubát és Guyanát baráti kapcsolatok fűzik össze, az együttműködés területei állandóan szélesednek.”29 Guyana 1978-ban kidolgozott nyolcéves gazdaságfejlesztési tér ve a szocializmus megvalósítását tűzte ki célul. A guyanai gazdaságfejlesztési miniszter, arra a kérdésre, hogy 56
