Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1980 (7. évfolyam)
1980 / 1. szám - Király János: A regionális erőviszonyok változásai Közép-Amerikában, a Karib-tenger térségében, és az Egyesült Államok stratégiája
amerikai szolidaritás révén indulhattak meg (az amerikai kongresszus 1975 júliusában 246:164 arányban még elutasított mindenféle tárgyalást a csatornáról). A Kongresszus illetékes bizottsága 1975 novemberében készült jelentésében felmérte a csatorna stratégiai jelentőségét az Egyesült Államok szempontjából, és megállapította, hogy általános nukleáris konfliktusban nem, de korlátozott háború esetén a csatornának rendkívül fontos szerepe lehet. (Míg pl. 1950-ben a csatornán csak 443 észak-amerikai hajó haladt át, a koreai háború idején, 1953-ban már 1064 hajó, a vietnami háború idején havi átlagban 1068. Az amerikai csapatok vietnami intervenciójában használt hadifelszerelések 95%-át ezen az úton szállították.)11 Kétségtelenül ennek tulajdonítható, hogy a Kongresszus a Panamával aláírt új megállapodásokat módosította (Dennis De Concini Amendment), és 1999. december 31. utánra is, amikor pedig a szerződés alapján Panamának vissza kellene nyernie a csatorna feletti teljes szuverenitását, jogot formált az Egyesült Államok nyílt beavatkozására. Azzal érvelt, hogy 1999 után is biztosítania kell egyoldalúig a csatorna védelmét esetleges panamai belső „zavargások” esetén és a „nemzetközi víziút semlegességét”, a csatornán történő „szabad és akadálytalan” áthaladást. Omar Torrijos Herrera tábornoknak, a panamai Nemzeti Gárda parancsnokának értékelése szerint az új csatornaegyezménynek vannak jó oldalai és vannak rossz oldalai, „a nemzetközi, illetve regionális erőviszonyok mai állapota mellett ennél többet Panama nem tudott elérni”, de kifejezte reményét, hogy amikor a szerződés lejár, a nemzetközi helyzet és az erőviszonyok számottevően módosulnak, és a panamai törekvések előtt megnyitják majd az utat”. Torrijos tábornok Giscard d’Estaing francia államfőnek is kifejezte aggodalmát, hogy a csatorna semlegessége nem kellően meghatározott: a szerződés 6. pontjában az áll, hogy „az Egyesült Államok és a Panamai Köztársaság hadihajóinak és kisegítő hajóinak jogában áll a csatornán „haladéktalanul” („expedito”) áthaladni. Az amerikai hadihajók „haladéktalan” átkeléshez való joga sérti a csatorna semlegességére vonatkozó megállapodásokat és a diszkriminációmentességet. Több nyugat-európai ország —■ köztük Franciaország — ugyan nem vitatná el ezt a jogot a Panama saját felségvizein, saját területén panamai zászló alatt közlekedő hajóktól, de az Egyesült Államok említett joga mindenképpen diszkriminatív más országokkal szemben.12 A panamai csatornatárgyalások főmegbízottjának, Romulo Escobar Betan- court-naka véleménye szerint a csatornaszerződés „jó oldala”, hogy az új megállapodásnak már van lejárati ideje (1999. december 31.), az észak-amerikai katonai bázisok számát háromra korlátozza, s a csatornaigazgatásban Panama visszaszerezte jogfennhatóságát; „rossz” oldala, hogy „törvényesíti” az Egyesült Államok katonai jelenlétét (ugyanis ilyen „joggal” az Egyesült Államok az 1903-as szerződés alapján nem rendelkezett), és számos privilégiumot biztosít az Egyesült Államoknak (az USA többek között fenntartotta egy másik csatorna építéséhez való „jogát és elsőbbségét” Panama területén). Jelentősen megnövekszik a Panamai Köztársaság haszna a csatornabevételekből.13 A panamai kormány az Egyesült Államokkal kötött új csatornaszerződést 1977. október 23-án népszavazásra bocsátotta, s azt a szavazók 66%-a elfogadta. A Panamai Néppárt (kommunisták) kezdettől fogva támogatta Torrijos tábornok csatornapolitikáját, s az új megállapodásokat: „.. . a szerződés tartalmazza az ország dekolonializá5i
