Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1980 (7. évfolyam)
1980 / 1. szám - Szerb István: Kína és a fejlett tőkésországok kapcsolatainak főbb elemei a hetvenes években
9. A kínai vezetés újabb átrendeződése, Hua Kuo-feng személyének ismételt előtérbe kerülése 1979 tavaszára, a Vietnam elleni fegyveres agresszió kudarca, a tajvani kérdés gyors megoldásának elmaradása miatt s mert látni lehetett, hogy az erőltetett iparfejlesztési, a mezőgazdasági beruházásokat háttérbe szorító tervekből milyen nehézségek származhatnak, Teng Hsziao-ping pozíciója bizonyos mértékig meggyengült a kínai vezetésben és rövid időre még esetleges visszavonulásának gondolata is felmerült.9 Az V. Kínai Országos Népi Gyűlés II. ülésszakán (1979. június 18. — július 1.) Hua Kuo-feng tételesen is megfogalmazta az ún. „kiigazítási” politikát, melynek lényege az alig egy éve az V. ONGY előző ülésszakán elfogadott, erőltetett iparfejlesztési elképzelések visszafogása, a mezőgazdasági beruházások előtérbe helyezése volt, s mindennek kísérőjeként bizonyos enyhe módosulás a külpolitikai irányvonalban. Ez utóbbiról Hua Kuo-feng ismételten leszögezte, hogy az a Mao-féle „három világ” tételét követi. Hangsúlyozódott az a szempont, hogy Kína az imperializmus erőivel inkább „taktikai” szövetséget keres, annak a felismerésnek a jegyében, hogy az ország korszerűsítéséhez „békés nemzetközi környezetre van szükség”. Hua Kuo-feng nyugat-európai körutazására, mely egyben kínai miniszterelnök részéről az első ilyen látogatássorozat volt, 1979. október 15. — november 6. között került sor. Hua Franciaországot, az NSZK-t, Angliát és Olaszországot kereste fel. Tárgyalásainak napirendjén a kétoldalú gazdasági-kereskedelmi-műszaki együttműködés kérdései, valamint regionális és globális nemzetközi problémák egyaránt szerepeltek. Látogatásai során Hua következetesen megragadott minden alkalmat, hogy vendéglátóit — hol nyíltan, hol burkoltabban — a Szovjetúnióval való együttműködés, általánosságban az enyhülési politika ellen hangolja. E tevékenységéhez a legtágabb teret a konzervatív angol kormánytól kapta. Egyelőre meglehetősen nehéz a tárgyalások tényleges gazdasági eredményeinek mérlegét megvonni. Közös közleményeket sehol sem adtak ki. A kínai sajtó beszámolói szerint a kínai külpolitika fő törekvéseit Hua a „hegemonizmus elleni harcban, a világbéke védelmezésében, valamint abban jelölte meg, hogy — amennyire csak lehet — késleltessék az új világháború kirobbanását”. A meglátogatott országokban a kínai küldöttség a gazdasági kapcsolatok fejlesztésére vonatkozó, a kulturális cserét szabályozó, valamint konzuli egyezményeket kötött. Angliával polgári légügyi egyezményt is aláírtak. A nyugati sajtó kiszivárogtatott értesülései szerint további tárgyalásokra van szükség a KNK képviselőivel a magas szintű nyugati katonai technológia átadásának néhány olyan, még függőben levő kérdéseiről, mint például az angol Harrier típusú repülőgépek ügye. Összegezve a fejlett tőkés országok és a KNK kapcsolatainak a hetvenes évtizedben lezajlott eseményeit, megállapíthatjuk, hogy a kezdeményező szerepet következetesen az Egyesült Államok vezetése játszotta. A kapcsolatfelvétel kezdeti szakaszában 45
