Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1980 (7. évfolyam)
1980 / 1. szám - Szerb István: Kína és a fejlett tőkésországok kapcsolatainak főbb elemei a hetvenes években
7. A Mao utáni új kínai vezetés külpolitikai irányvonalának formálódása; a Carter-kormányzat első lépései Kína irányában 1976 a kínai—nyugati relációban a „bénultság” esztendeje volt, a kínai vezetésnek nem jutott ereje érdemi külpolitikai lépésekre. Januárban meghalt Csou En-laj, halálát követően pedig azonnal megindult a szélsőbalos csoport nyílt támadása a most már főként csak Teng Hsziao-ping által képviselt „pragmatikus” szárny gazdaság- és külpolitikai vonala ellen. A hatalmi küzdelemből, szövetségben a „pragmatikusokkal”, végül is Hua Kuo-feng csoportja került ki győztesen, és rövidesen leszámolt a „négyek bandájának” nevezett szélsőbalos csoport vezető személyiségeivel. Másrészt 1976 Amerikában választási év volt. 1977 januárjában új kormány lépett hivatalba Washingtonban, részben módosított Kína-koncepcióval. A Hua Kuo-feng-féle vezetés általános külpolitikai irányvonalának meghatározásakor Mao „nagy ugrás” előtti elméleti állásfoglalásaira igyekezett támaszkodni, mintegy „szélsőbalos torzításoktól mentes, eredeti” állapotukba visszahelyezve, vagy, ha úgy tetszik „korszerűsítve a maoi gondolatokat”. Az alapot ehhez Maonak „A tíz nagy kölcsönviszonyról” címmel 1956-ban írt tanulmánya szolgáltatta, mely kísérlet volt a szocialista építésben szerzett szovjet tapasztalatok — kínai szemszögből való — értékelésére, a Kína számára Mao által leszűrhetőnek tartott következtetések összefoglalására. A külpolitikai gyakorlat szempontjából a lényeg Maonak azok a megállapításai, melyek szerint Kínában a mezőgazdasági beruházásokra nagyobb hányadot kell fordítani, mint az ipariakra, s az országnak minden pozitív külföldi példából tanulnia kell. Az 1977-ben hivatalba lépő Carter-kormányzat óvatosan, a feltűnést kerülve nyúlt a kínai kapcsolatokhoz. Beiktatási beszédében, a „más országok népeihez” — ugyanazon a napon — intézett üzenetében például Carter egyáltalán nem említette Kínát. Vance külügyminiszter a sajtónak adott egyik februári nyilatkozatában a felek közötti befagyasztott pénzügyi követelések kérdését nevezte az első olyan témakörnek, melyben az új amerikai kormány felvette a tárgyalások fonalát az új kínai vezetéssel. A Carter-kormányzat Kína-koncepciójának új elemeit 1977 nyarán ismerhette meg a nyilvánosság, Vance külügyminiszter első pekingi látogatásának előestéjén. A New York-i Ázsia Társaságban tartott beszédében június 29-én Vance azt fejtegette, hogy a Kínával való baráti kapcsolatok az Egyesült Államok politikájának központi elemét alkotják, s e baráti kapcsolatok nemcsak regionális szinten fontosak, hanem az egész világ egyensúlyi helyzete szempontjából is. A Kínával kapcsolatos amerikai álláspont ilyetén módosítása, annak időzítésére a külügyminiszter pekingi látogatásához, a látogatás időzítése pedig a Hua—Teng-vezeté- sen belül a Teng-vonal előretöréséhez, kísérletet jelentett a „kínai kártya” korlátozott értelemben vett kijátszására, vagyis a Szovjetúnió presszionálására egyéb területek mellett ebben a relációban is. Mivel azonban 1977 nyarán a kínai vezetésben sem a Hua-, sem a Teng-csoport nem jutott egyértelműen meghatározó pozícióba, Vance pekingi látogatása (1977. 4i
