Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1980 (7. évfolyam)
1980 / 1. szám - Szerb István: Kína és a fejlett tőkésországok kapcsolatainak főbb elemei a hetvenes években
augusztus 22—26.) nem járt kézzelfogható eredményekkel, s így nem maradt más, mint beérni a sanghaji közlemény elveinek megismétlésével, a felek közötti érdekazonosság ismételt leszögezésével. 8. Teng Hsziao-ping kísérlete az imperializmussal való szövetségre 1978 második felében a Hua—Teng-féle vezető csoporton belül Teng Hsziao-ping jutott meghatározó szerephez4 és kísérletet tett gazdaságfejlesztési és külpolitikai koncepcióinak érvényesítésére. 1978. augusztus 12-én Pekingben sor került a kínai—japán béke- és barátsági szerződés aláírására. A tárgyalások megkezdésében még 1974-ben állapodott meg egymással a kínai és a japán külügyminiszter, 1975 szeptemberéig azonban, feltehetően az éleződő „szélsőbalos—pragmatikus” vita, valamint Csou En-laj romló egészségi állapota következtében nem történt érdemi előrehaladás. A japán fél ekkor négy pontba foglalva kifejtette saját értelmezését a „hegemónia-ellenességről”. E szerint az ominózus tétel 1. nem vonatkozik konkrétan egyetlen harmadik államra sem; 2. nem feltételez közös akciót Kína és Japán részéről; 3. nem vonatkozik speciálisan Ázsia valamely körzetére, hanem egyetemes érvényű; 4. összhangban áll az ENSZ Alapokmányának szellemével. 1975 szeptembere és 1978 januárja között, vagyis addig az időpontig, míg a kínai vezetésben átmenetileg túlsúlyba nem jutott a Teng-csoport, a szerződéssel kapcsolatos tárgyalások gyakorlatilag egy helyben topogtak. 1978 márciusára viszont a hegemóniaellenes cikk kivételével elkészült a szerződés szövege. A vitás részeket a felek Szonoda japán külügyminiszter áprilisra tervezett pekingi látogatása idején akarták tisztázni. A látogatás előtt azonban váratlan esemény történt, az ún. szenkaku-szigeti incidens, melynek következtében egy időre ismét megszakadtak a megbeszélések.5 Szonoda külügyminiszter ezután csak augusztusban utazott Pekingbe, akkor azonban megállapodott a szerződés végleges szövegében. A szerződés második fejezete tartalmazza a felek arra vonatkozó deklarációját, hogy egyrészt maguk nem törekszenek hegemóniára, másrészt mindkét fél ellenzi bármely más ország vagy országcsoport hegemóniára való törekvését. A negyedik fejezetben arról nyilatkoznak, hogy a szerződés nem fogja érinteni egyik szerződő fél álláspontját sem harmadik országokkal fenntartott kapcsolataikat illetően. A két fejezet egybevetése alapján a szerződés kompromisszumnak minősíthető: a gazdasági megfontolások Japánt annyira érdekeltté tették a Kínával való hivatalos kibékülésben, hogy ezért hajlandó volt vállalni a kínai vezetés szóhasználatával való sodródást, ugyanakkor jelezte, hogy kapcsolataikat valójában nem hagyja — a kínai fél által megszabott módon — szovjetellenes útra terelni. A KNK és az Európai Gazdasági Közösség közötti hivatalos kapcsolatok gondosan előkészített alapokra épültek: a kínai félnek az egyes tagállamokkal már korábban létrejött jó gazdasági és politikai viszonyára, valamint arra a kínai globálpolitikai megfontolásra, mely támogatandónak ítél minden nyugat-európai egységtörekvést. A hetve42
