Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1980 (7. évfolyam)
1980 / 1. szám - SZEMLE - Prandler Árpád: Az emberi jogok biztosításának néhány aktuális kérdése
szolgáló felhasználása ellen, ugyanakkor saját politikai, gazdasági és kulturális építőmunkájuk során fokozottabb mértékben gondoskodnak az alapvető állampolgári jogok tényleges biztosításáról. Ismeretes például, hogy a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testületének 1978. novemberi nyilatkozata kiemelten foglalkozik ezzel a kérdéssel. A nyilatkozat -— többek között — aláhúzza: „Az új társadalmi rendszer keletkezésétől elválaszthatatlan az a törekvés, hogy valósággá váljanak az alapvető emberi jogok, az emberhez méltó kizsákmányolásmentes életre, a személyiség sokoldalú kibontakoztatására való jog. Az emberi jogok és a szabadság zászlaja — a szocializmus zászlaja.”14 Amikor a szocialista országok fellépnek az emberi jogok ürügyén történő beavatkozási kísérletek ellen, álláspontjuk világos: nem az ideológiai harctól zárkóznak el, nem az eszmék területén elkerülhetetlen konfrontációt ellenzik, hanem az olyan kampányokat, amelyek az állami politika rangjára kívánják emelni a más államok belső joghatósági körébe való beavatkozást. Az elmúlt időszakban a beavatkozási kísérletek fontos hivatkozási alapja volt a helsinki Záróokmány. Közismert, hogy a szocialista országok határozottan síkraszállnak e fontos politikai kötelezettséget tartalmazó és nemzetközi jogi relevanciával rendelkező okmány minden részére kiterjedő maradéktalan végrehajtásáért. Különösen elengedhetetlennek tartják az államközi kapcsolatokat szabályozó tíz fontos alapelv tiszteletben tartását, ide értve az emberi jogokra, a humanitárius és egyéb területeken való együttműködésre, valamint a beavatkozás tilalmára vonatkozó alapelveket is.15 Az említett politikai kampányok ezzel szemben nyilvánvalóan arra irányultak, hogy bebizonyítsák valamiféle „belső ellenzék” létezéséta szocialista országokban és erre való hivatkozással egyes nyugati vezetők jogi alapot találjanak hidegháborús lépéseik igazolására. Megállapítható, hogy a helsinki Záróokmányt aláíró fejlett tőkés államok körében, ide értve az Egyesült Államokat is, a belgrádi tanácskozás óta előtérbe került a pozitív és reálisabb megközelítés. Ennek figyelembevételével bízunk benne, hogy az 1980-ban sorra kerülő madridi találkozó konstruktív szellemben járul majd hozzá a Záróokmány sokoldalú és kiegyensúlyozott végrehajtásához ezen a területen is. Az emberi jogok biztosítása az egyes országokban szoros kölcsönhatásban van a politikai és gazdasági feltételek alakulásával, mint ahogyan szorosan összefügg egymással az emberi jogok tiszteletben tartása és a nemzetközi feltételek alakulása is. Ezért a helsinki Záróokmányról és általában az európai együttműködésről szólva komoly aggodalmat keltenek azok a törekvések, amelyek újabb nukleáris fegyverek, Pershing-rakéták és szárnyas cirkálók egyes nyugat-európai NATO-országokba való telepítésére irányulnak. A Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya 6. cikkének 1. bekezdése szerint „minden emberi lénynek veleszületett joga van az életre”. Ez az alapelv mindenekelőtt az egyént kívánja védelmezni mindenféle önkénnyel és kegyetlen, megalázó bánásmóddal szemben. Szélesebb összefüggéseiben vizsgálva pedig kétségtelen, hogy az emberi élet védelme olyan kategorikus imperatívuszként jelentkezik, amely már 99
