Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1979 (6. évfolyam)
1979 / 1. szám - TUDOMÁNYOS FÓRUM - Szkorov, A.: Nyugat-Európa és a fejlődő országok: a gazdaság és a politika kérdései
nacionális társaságokkal szemben, s jelzi, hogy a nemzetközi gazdasági kapcsolatok átépítése hosszan tartó és bonyolult folyamat lesz. Ez újabb bizonyítéka annak is, hogy a felszabadult országok nem erőszakolhatják rá egyoldalúan követeléseiket az iparilag fejlett tőkés államokra. Amíg a gazdasági nyomás legfőbb eszközei — az ipari és pénzügyi hatalom, a tudományos-műszaki hegemónia, a nemzetközi kereskedelem, a szállítás, a biztosítás fölötti ellenőrzés, az alapvető élelmiszerexport-tartalékok — a tőkés Nyugat kezében maradnak, nehezen várható, hogy gyökeresen megváltozzék a fejlődő országok gazdasági helyzete a kapitalizmus világgazdasági rendszerében. Ám mindez egyúttal azt is jelenti, hogy a fejlődő országok folytatni fogják a harcot a nemzetközi monopóliumok diktátuma ellen, a szemben álló felek közti ellentmondások fennmaradnak és időszakonként éleződni fognak. Az pedig, hogy a szocialista világrendszer, a fejlett államok munkásosztálya, az összes haladó és demokratikus erők egyesítsék erőfeszítéseiket a nemzeti felszabadító mozgalom erőivel, ugyanolyan időszerű feladat marad mint korábban volt. 2. A fejlődő országok irányában követett nyugat-európai politikát meghatározó fő tényezők A nyugat-európai államoknak a fejlődő országok irányában folytatott politikáját gazdasági, politikai és katonai érdekeik határozzák meg. Nyugat-Európa gazdasági érdekeltségét a „harmadik világban” mindenekelőtt az határozza meg, hogy onnan kapja a számára igen fontos nyersanyagokat: a kőolajat, a gázt, az urániumot, a vasércet, a bauxitot, a színesfém-érceket, bizonyos fajta élelmiszereket és féltermékeket. Eltérően az Egyesült Államoktól, amely ma még nyersanyag- szükségletének kétharmadát és alapvető energiaigényének a felét belső forrásokból fedezi, Nyugat-Európa a fejlődő országokból importálja ásványi nyersanyagszükségletének 80 százalékát és kőolajszükségletének 90 százalékát. Japánban ezek a mutatók közelebb állnak a százhoz, de nyersanyag- és fűtőanyagimportjának volumene jóval kisebb, mint az EGK-é. Ugyanakkor a fejlődő országok jelentős felvevőpiacai Nyugat-Európa ipari és mezőgazdasági termékeinek. Az egész nyugat-európai árukivitelnek évente mintegy 17 százaléka ide irányul, ezen belül a személygépkocsik 11, a fonál és szövet 10, az öntöttvas és az acél 18, a fémáruk 25, a vegyi termékek 20, a gépek és szállítóberendezések 25%-át a fejlődő országokba exportálják.1 Azt, hogy Nyugat-Európa milyen nagy mértékben függ a fejlődő országokból importált nyersanyagoktól és fűtőanyagoktól, a „harmadik világgal” fenntartott gazdasági és kereskedelmi kapcsolatainak méretei is jól mutatják. A nyugat-európai államok áruforgalma ezekkel az országokkal 1976-ban 156,7 milliárd dollárra rúgott, vagyis majdnem ugyanannyi volt, mint az Egyesült Államoknak és Japánnak a fejlődő országokkal lebonyolított áruforgalma együttvéve; az OPEC-tagállamokból származó kőolaj-behozataluk jóval magasabb volt, mint az Egyesült Államoké és Japáné, az onnan importált fémére és fém mennyisége pedig Nyugat-Európában háromszorosa az Egyesült Államok hasonló importjának. 97