Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1979 (6. évfolyam)
1979 / 1. szám - SZEMLE - Halász György: Változások Japán ázsiai politikájában
Érdekegyeztetés és érdekütközés az Egyesült Államokkal Az Egyesült Államok támogatja ezeket a japán törekvéseket. Cyrus Vance külügyminiszter 1977. június 29-én New Yorkban az Ázsiai Társaság előtt üdvözölte az ASEAN-nak nyújtott japán segítséget, és hasonló véleményt hangoztatott Carter elnök a Fukuda kormányfővel 1978 májusában tartott találkozón. Az amerikai vezetés a trilaterális együttműködés koncepciójában kifejtett elképzelések alapján lényegesnek tartja a japán fellépést abból a szempontból is, hogy Délkelet-Ázsiában feltartóztassák azt a történelmi folyamatot, amelyet a szocialista Vietnam, Laosz és ez év eleje óta Kambodzsa is képvisel. Az amerikai interpretáció szerint Japán hivatott e feladat közvetítésére az ASEAN irányában. A Fukuda—Carter találkozó után a japán kormányfő -— tárgyalópartnere befolyásának engedve — bejelentette, hogy az ASEAN-nak Manilában ígért segélyt nem az eredetileg tervezett öt, hanem három év alatt folyósítják. „Az ASEAN erősítésével — mutatott rá a Szovjetunió Tudományos Akadémiája Amerika-kutató Intézetének folyóirata22 — az Egyesült Államok és Japán vezető körei létre szeretnék hozni a kapitalizmus hídfőállását Délkelet-Ázsiában. Úgy vélik, hogy ezzel szembeállíthatják ezeket az országokat a Vietnamban és Laoszban folyó szocialista építéssel, hosszú távon pedig bekapcsolhatják Indokínát saját gazdasági és ezzel együtt politikai szférájukba. Az Egyesült Államok ■— és ázsiai fő szövetségese — így gazdasági eszközökkel próbálja meg elérni azt, amit más módszerekkel nem sikerült. Ez azonban elkerülhetetlenül kiélezi az amerikai—japán versenyt az ázsiai piacon és mindinkább kidomborítja a két ország közötti ellentmondásokat.” A japán befolyás növekedésének következményeit — a támogató hivatalos megnyilatkozások mellett — Washingtonban is elemzik. A befolyásos New York-i Külpolitikai Tanács (CFR) folyóirata 1978 áprilisában például, lényegében a trilaterális teória eredeti koncepciójának tételeit megkérdőjelezve, arról a sajátos ellentmondásról írt, amely az Egyesült Államok délkelet-ázsiai „katonai érdekeinek biztosítása” és a gazdasági pozíciók sok tekintetben fontosabb védelme között van. „Az Egyesült Államoknak el kfll kerülnie az olyan politikai vonalvezetést, amely... bátorítaná a japán gazdasági dominációt Délkelet-Ázsiában.”23 Hosszú távon alighanem ez lesz Japán délkelet-ázsiai politikájában az egyik leglényegesebb gond. Ami a jelent illeti, Zbigniew Brzezinski idézett könyvében arra a következtetésre jut, hogy „az országban hatalmon levő garnitúrának van egy nagy előnye, világos hol áll: az Egyesült Államok mellett, az Egyesült Államok mögött. Hogy ezt szokásból, vagy saját érdekből, vagy kiszámított szükségszerűségből teszi, az nem fontos. A fontos az, hogy legalább világos, hol áll.”24 A könyv megjelenése óta több év is eltelt, de a személyi tényezők szempontjából vizsgálva a megállapítás helytálló lehetne: Japánban ugyanis töretlen a Liberális Demokrata Párt hatalma, gyakorlatilag a konzervatív párt különböző frakciói között levő viszonyok határozzák meg a tárcák elosztását, radikális politikai és személyi változások nemigen mutathatók ki. (Nem lehet erre számítani az Ohira-kormány esetében sem. Maga a miniszterelnök mondotta ezt még megválasztása előtt egy interjúban, a népszerű japán étel, a szukijaki főzéséhez 9i
