Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1979 (6. évfolyam)
1979 / 1. szám - SZEMLE - Halász György: Változások Japán ázsiai politikájában
vezetői 1977. decemberi értekezletükön meghatározták)18 a megbízható gazdasági környezet megteremtése, a japán piaci lehetőségek „drasztikus” kibővítése. A délkeletázsiai országok fontosságát jól illusztrálja az az adat, hogy tőlük származik a Japánba importált energiahordozók és nyersanyagok 80 százaléka. Egyebek között ennek a helyzetnek a stabilizálása, a hosszú távú lehetőségek biztosítása, a bizonytalansági elemek kiszűrése érdekében jelentette be 1977 augusztusában Manilában Fukuda Takeo, hogy Japán nagyarányú, másfél milliárd dolláros segélyt folyósít az ASEAN-országoknak. Japán és az ASEAN jelenlegi gazdasági viszonyát „10, 20, 25 és 40 százalékos kapcsolatnak” nevezik.19 A 10 százalék: az ASEAN országok jelenlegi részesedése a japán külkereskedelemben; a 25 százalék: Japán részaránya az ASEAN-országok árucsereforgalmában. (A legfontosabb partner Indonézia: az ASEAN-ból származó japán import 53 százalékát adja, zömmel olajat és fát szállít.) Az összes japán magántőke-befektetés 20 százaléka jut a szövetségre, és a kétoldalú alapon nyújtott japán segítség 40 százalékát kapták 1975-ben az ASEAN országok. (Az ASEAN oldaláról nézve ez az összes segély 44 százaléka; az Egyesült Államok 19,7 százalékkal részesedett az 1071 millió dolláros összegből). A japán ODA (Official Development Assistance) egyik alapvető fontosságú feladata az ASEAN-országokhoz fűződő viszony elmélyítése, a japán „image” szükség- szerűnek ítélt javítása. Az ázsiai országokat a japán militarizálódás jelei mellett nyugtalanítják a kereskedelmi-gazdasági kapcsolatokban meglevő egyenlőtlenségek. Az elmúlt években rendszeresített japán—ASEAN fórumok visszatérő témája az a délkelet-ázsiai igény, hogy Japán enyhítsen restriktiv kereskedelempolitikáján, és a késztermékek, még inkább a félkésztermékek körében csökkentse a behozatali kvótákat. Ezzel a japán „gazdasági diplomáciának” előbb-utóbb elkerülhetetlenül szembe kell néznie, még akkor is, ha az engedmények negatívan befolyásolják a belső gazdasági fejlődést. Bár az 1977 végén kibontakozott japán „ASEAN-eufória” egyelőre nem tükröződik kézzelfogható eredményekben (1978-ban továbbra is az amerikai, illetve nyugateurópai gazdasági viszony fejlesztése és annak problémái kaptak hangsúlyt), igen jellemző Mijazava Kiicsinek, a Gazdasági Tervező Hivatal, az EPA miniszteri rangú volt vezérigazgatójának nyilatkozata: „Rövid távon talán úgy tűnhet, hogy Japán a gazdasági kapcsolatokban elsőbbséget ad az Egyesült Államoknak és Európának. A körülményeket figyelembe véve azonban természetesebb reakció lenne belátnunk azt, amit érzünk: hogy nem örülnek nekünk sem az Egyesült Államokban, sem pedig a Közös Piacon úgy, mint régen, s természettől fogva hajiunk az »Istentől meghatározott területek« felé. Nem azt akarom mondani, hogy ki akarjuk zsákmányolni Délkelet-Ázsiát. Nem így értem. De hosszabb távon a déli barátainkhoz fűződő szorosabb érzések természetesek lesznek.”20 Ehhez a gondolathoz kapcsolódik Okazaki Hisahiko veterán japán diplomata fejtegetése is. Könyvében aláhúzza, hogy „az ázsiai béke és biztonság fenntartása olyan probléma, amelyet a második világháború befejezése óta nem sikerült megoldani, és ez a kelet—nyugati kapcsolatok legrosszabb területe. Japán détente-ot és stabil helyet akar Ázsiában”.21 Az AEAN-nal való kapcsolatépítés során különösen az utóbbi tényező kap fokozott hangsúlyt: a stabilitás és — tegyük hozzá — a regionális vezető szerep. 90
