Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1979 (6. évfolyam)

1979 / 1. szám - Valki László: Van-e szankciója a nemzetközi jognak?

liát alkalmaz, cselekménye Herz szerint nem tekinthető jogi szankciónak, csak akkor, ha a felek között az említett compromis diplomatique létrejött, s a vita ennek alapján nyer megoldást. Minden más esetben a „represszália” csupán általános értelemben vett társadalmi reakció. Arra ugyanis, hogy ezzel a „sértett” állam éljen, senki sem hatalmazta fel, senki sem lehet tehát biztos a represszália jogos voltában. Herz megjegyzi, hogy még nehezebb a helyzet a nemzetközi szokásjog esetében, hiszen annak érvényesítését az is nehezíti, hogy magának a jogszabálynak a tartalma is teljesen bizonytalan. A szokásjog tehát még kevésbé ad alkalmat a vita jogi eszközökkel történő megoldására.

A magam részéről egyetértek Herz álláspontjával. Nem vitatom, hogy e társadalmi reakció a szó legáltalánosabb értelmében vett szankció, csupán én is azt vonom kétségbe, hogy minden esetben jogi szankcióról lenne szó. Különösen pregnánsan mutatja ezt az önvédelem esete. A nemzetközi jog egyik kézenfekvő tétele, hogy külső támadás ellen a megtámadott minden rendelkezésre álló eszközzel védekezhet. Az ENSZ Alapokmánya ezt a jogot a fegyveres támadás áldozatává váló állam „természetes jogának” tekinti. Valóban „természetes” jogról van szó ■—• az állam aligha fordul nemzetközi jogászokhoz annak eldöntése végett, hogy szabad-e védekeznie vagy sem. Ha teheti, minden erőt latba vet a támadás elhárítása, létének fenntartása érdekében. Szankcióról van tehát szó az önvédelem esetében? A belső jogban (büntetőjogban) nem. Az önvédelem gyakorlása csupán mentességet biztosít a megtámadott egyén számára a büntetőjogi felelősség alól. A büntetőjog ugyanis következetesen érvényesíti azt az elvet, hogy szankciót csak az állam alkalmazhat; az egyén ellenlépéseit nem minősíti szankciónak. A nemzetközi jogban esetleg más lehetne a helyzet, tekintettel arra, hogy az egyszerű védekezés tartalmilag nehezen választható el a represszáliától. „A represszália vagy büntető megtorlás a retorzióhoz képest súlyosabb hátrányt jelentő olyan kényszerintézkedés, amely maga is jogsértést jelentene, ha nem a jogsértés megtorlása, tehát szankció céljából alkalmaznák” —- írja a nemzetközi jogi tankönyv.15 Kényszerintézkedés a fegyveres védekezés? Igen. Önmagában véve jogsértést jelentene? Minden bizonnyal. S meddig terjedhet? Ameddig az elszenvedett jogsértéssel arányban van — adja meg a választ a tankönyv. Az arányosság azonban nehezen megállapítható dolog. Kérdés például, hogy folytatható-e a védekezés a határokon túl is — elfoglalható-e tehát az ellenfél területe a háború során, szétzúzható-e teljes hadigépezete és államapparátusa. Annyi bizonyos, hogy egy adott ponton túl már nem egyszerűen a „határok védelméről” van szó, hanem a támadónak olyan súlyos hátrányok okozásáról, amelyek elejét vehetik újabb agressziónak. Jogi következmények lennének ezek a határon innen vagy azon túli cselekmények? Aligha állítható. Hiszen semmiféle elkülönült szerv nem állapítja meg ilyenkor, hogy valójában történt-e agresszió, s ha igen, kinek a részéről. Közismertek azok a fegyveres összeütközések, amelyek során az akció-reakció sorozat olyan spontán folyamatként jelentkezett, amelynek nem sok köze volt a joghoz.

Az önsegély mint általános szankció mindenesetre attól függetlenül alkalmazható a kötelezettségeit nem teljesítő állammal szemben, hogy jogi jellegűnek tekintjük, vagy sem. Nyoma sincs ebben a nemzetközi közösség valamiféle együttes fellépésének. Kelsen azonban más nézeten van. Szerinte az individuális önsegély a közösség jogot kikénysze61