Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1979 (6. évfolyam)
1979 / 3. szám - TUDOMÁNYOS ÉLET - Az enyhülés és az összeurópai együttműködés
Egyes nyugat-európai kommentátorok nyugtalanságukat fejezik ki amiatt, hogy az indokínai vereség után a Pentagon stratégái figyelmüket egyre jobban Európára fordítják. A nemzetközi kapcsolatok alakulása az enyhülés viszonyai között azt mutatja, hogy a nyugat-európai kormányok számos esetben képesek reálisan gondolkodni és a tömegek nyomására többé-kevésbé eltávolodnak a korlátlan militarizmus és az anti- kommunizmus politikájától. Számos európai polgári kormány például bizonyos mérsékletet tanúsított a „keleti katonai fenyegetés”, „az emberi jogoknak a szocialista országokban történő megsértése” és „a disszidensek védelme” körül kibontakozó rágalomhadjárat idején. Ismeretes, hogy egyes kormányok felléptek az Egyesült Államok azon követelése ellen, hogy erőteljesen növeljék katonai költségvetéseiket. Egyszóval az USA számos NATO-beli szövetségese nem hajlandó alárendelni saját nemzeti és az összeurópai érdekeket a washingtoni diktátumnak. Ilyen körülmények között nagy jelentősége van a Varsói Szerződés tagállamai Politikai Tanácskozó Testületé 1978. november 23-i nyilatkozatának. A nyilatkozat ismételten kifejezi a szocialista közösség eltökéltségét a helsinki Záróokmány elveinek következetes megvalósítására. Országaink ismét széles és konkrét programot terjesztettek elő az európai és a nemzetközi béke és biztonság megszilárdítására. R. REZEK—V. REGNER A nyugati hatalmak politikája és az európai enyhülés Az imperialista reakció legagresszívabb erői ma kitartóan hangoztatják az európai tőkés államok és az Egyesült Államok „atlanti egysége erősítésének” jelszavát, természetesen a NATO stratégiájának felhasználásával. A fegyverkezési versenynek a NATO által kezdeményezett új fordulója, az álnok propagandahadjárat, amelyet állítólag „az emberi jogok védelmében” folytatnak, e körök elképzelése szerint arra irányul, hogy előkészítse az imperializmus áttérését az ellentámadásra. Ugyanezt szolgálja a sokat emlegetett „szovjet fenyegetés” körül csapott nagy zaj is. Az imperialista körök az alábbi főbb módszerekhez folyamodnak: meghamisítják magának az enyhülésnek a fogalmát oly módon, hogy enyhülésnek csak a politikai kérdések megoldását tekintik, a katonai enyhülést pedig azonosítják a „fegyverzet- ellenőrzéssel” ; fenntartják a katonai konfrontációt az enyhülés és az elrettentés egyesítése útján, s itt előtérbe helyezik a versengést az együttműködéssel szemben; eltorzítják a szocialista országok enyhüléssel kapcsolatos álláspontját, úgy tüntetve fel az enyhülést, mintha az csak a szocialista országoknak volna előnyös; az enyhülést mesterségesen összekapcsolják más, vele össze nem függő ügyekkel; önjelölt ellenőrei kívánnak lenni az enyhüléssel összefüggő kötelezettségek teljesítésének; az enyhülést leértékelik, „diplomáciai alkudozásnak” fogják fel; megkísérlik felhasználni az enyhülést a szocialista közösség egységének és összeforrottságának aláásására. 59
