Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1979 (6. évfolyam)
1979 / 3. szám - TUDOMÁNYOS ÉLET - Az enyhülés és az összeurópai együttműködés
Az enyhülés legnagyobb ellenfeleinek, a nemzetközi zavarkeltőknek és katona provokátoroknak táborához aktívan csatlakozott Peking. Mao utódai minden erővel arra törekednek, hogy kiélezzék az európai helyzetet, növeljék a konfrontációt és a feszültséget. Kétségtelen, hogy ezek a pekingi törekvések súlyos veszélyt jelentenek az európai enyhülésre nézve. Nem szabad azonban szem elől téveszteni, hogy a különböző burzsoá csoportosulások között az enyhüléshez való viszonyt illetően különbségek alakultak ki és ezek egyre mélyülnek. Ez a differenciáltság a burzsoá államok között is megfigyelhető. Sok jel utal arra, hogy számos nyugat-európai állam nem azonosul a szovjetellenesség szélsőséges képviselőivel és a hidegháború híveivel. A szocialista országokkal való együttműködés szükségességét felismerik minden nyugat-európai országban, s ezek az országok saját érdekeik alapján egyre gyakrabban fejezik ki készségüket az érdemi nemzetközi együttműködésre. A feladat az, hogy állandóan és céltudatosan mélyítsük az európai enyhülés folyamatát, hatékonyabbá, szélesebbé és átfogóbbá tegyük. E nehéz feladat megoldásának záloga az erőviszonyok további eltolódása a szocializmus, a haladás és a béke javára. Amint azt 1978. novemberi nyilatkozatukban a Varsói Szerződés tagállamai hangsúlyozták, mindent megtesznek azért, hogy az emberiség a tartós béke és a széles körű nemzetközi együttműködés feltételei között lépjen a XXI. századba. I. SEJDINA Washington és az európai enyhülés Azoknak a konzervatív erőknek a koalíciójában, amelyek a nemzetközi élet pozitív változásai ellen próbálnak együttesen fellépni, a vezető szerep az USA befolyásos köreié, amelyek nyomására az amerikai kormányzat bizonyos mértékig eltért az enyhülés korábban elfogadott elveitől, figyelmen kívül hagyva az e területen felhalmozott pozitív tapasztalatokat. Az USA uralkodó köreinek legreakciósabb csoportjai arra összpontosították fő erőfeszítéseiket, hogy az enyhülést éppen a szovjet—amerikai kétoldalú kapcsolatok terén ássák alá, de ellenséges magatartásuk befolyásolja az enyhülés folyamatát Európában is. Az elmúlt évtized tapasztalatai azt mutatják, hogy az enyhülés nagyobb mozgás- szabadság megszerzését tette lehetővé a nyugat-európai államok számára az imperialistaközi kapcsolatokban. Az ilyen tendenciák aggasztották az Egyesült Államokat, amelynek Nyugat-Európa irányában követett politikája tengelyében a NATO áll. Washington éppen a NATO révén fejti ki a legnagyobb nyomást — a katonai nyomást — szövetségeseire. Ennek az eszköznek a felhasználásával az USA gazdasági és politikai engedményekre szeretné kényszeríteni szövetségeseit. Nem meglepő, hogy bizonyos amerikai körök igyekeznek akadályozni a feszültség csökkentését az európai kontinensen, hogy megőrizzék Washington számára az „európai biztonság garantálójának” szerepét. 60
