Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1979 (6. évfolyam)
1979 / 2. szám - KÖNYVEKRŐL - Feld, J. W.: A nyugat- európai szocialista pártok külpolitikája
A legfőbb gyengeség és probléma az USA számára abban áll, hogy a nemzetközi erőviszonyok változásai következtében egyre nagyobb mértékben kénytelen bevonni globálpolitikájának végrehajtásába szövetségeseit. A felsorolt „erős és gyenge tényezők” hatásának vizsgálata az elmúlt 10 — 15 évre visszamenőleg rávilágít arra is, milyen ellentmondásos hatást gyakorolt a kelet—nyugati enyhülés általános folyamata az atlanti kapcsolatokra. Ebben az összefüggésben helyezkednek el azok az amerikai törekvések, amelyek a „szovjet veszély” jelszavával próbálják rábírni — nem teljesen sikertelenül — az atlanti szövetség nyugat-európai résztvevőit szorosabb kapcsolatok kialakítására és nagyobb tehervállalásra. Az USA elsősorban ezzel próbálja ellensúlyozni azt, hogy a feszültség enyhülése következtében meggyengültek az atlanti szolidaritás „természetes alapjai”. Habár a gazdasági tényező relatíve önálló szerepe — többek között az enyhüléssel összefüggésben is — megnőtt az elmúlt időszakban a nemzetközi életben és az atlanti kapcsolatokban is, az atlanti függés fő eleme továbbra is a NATO maradt. A katonai függés megőrzésének a fő eszközei a NATO megerősítésének folyamatában jelenleg: a nagyobb szabványosításra való törekvés, a munkamegosztás fejlesztése a katonai szövetségen belül és annak konkrét akcióiban, valamint a „szovjet veszély” pszichózisának kialakítása Nyugat-Európa országaiban. Mivel a NATO éppen a függés legfontosabb eleme, az amerikai törekvés a katonai tényező szerepének növelésére irányul az atlanti kapcsolatokban. Ugyanakkor ma az eddigiek alapján is elég világos, hogy önmagában ennek a tényezőnek a súlya kevés ahhoz, hogy politikai és gazdasági tekintetben visszaállítsa a korábbi amerikai túlsúlyt és befolyást. A legfontosabb vitás kérdések, úgy mint a NATO modernizálása, a gazdasági konkurrencia, a pénzügyi és kereskedelmi kapcsolatok, valamint általában az egyes nemzetközi kérdések megközelítése az amerikai—nyugateurópai kapcsolatok bizonyos destabilizálása, lazulása irányában hatnak, erősítik a centrifugális tendenciákat. A könyv összefoglalóan ugyanakkor azt is leszögezi, hogy kétségtelenül van bizonyos alapja és lehetősége az atlanti közösség koncepciója megvalósításának. Különösen akkor, ha az atlantizmus és az europeizmus közötti koncepcionális eltéréseket sikerülne feloldani az atlanti közösség kibővítésének folyamatában. A szovjet szerzői munkaközösség elemzései fontos hozzájárulást jelentenek az amerikai — nyugat-európai kapcsolatok fejlődésének és jelenlegi állapotának megértéséhez. A könyvre — elsősorban a szerkesztő munkájának eredményeként — az egységes szemlélet és a logikus felépítés a jellemző. R ajcsártyi Péter W. J. FELD (szerk.): A nyugat-európai szocialista pártok külpolitikája. (The Foreign Policies of West European Socialist Parties.) Praeger, New York— London, 1978. 149 l. Nehéz feladatra vállalkozott szerzőtársaival együtt Werner Joachim Feld, a New Orleansi egyetem politikatudományi tanszékének professzora: kötetükben a nyugat-európai szocialista, illetve szociáldemokrata (a továbbiakban szocialista) pártok külpolitikai elképzeléseinek közös vonásait próbálják kimutatni. Pedig a pártokat első pillantásra inkább a különbségek, mintsem a hasonlóságok jellemzik. Például a szocialista pártok nem értenek egyet egymással az államosítások kérdésében, az európai integráció megvalósításának módjában, az európai intézmények jogkörének kiszélesítésében, a kommunistákkal való kapcsolatok fenntartásában, az euro kommunizmusnak nevezett jelenség megítélésében, nem is említve az abból adódó különbségeket, hogyegyes pártok kormányon, míg mások ellenzékben vannak. Az utóbbi mozzanat alapot kínál a vizsgált pártok csoportosítására. Feld bevezető tanulmánya szerint a szocialista pártok nemzeti beágyazódása négyféle lehet: 1) domináns politikai szerepet játszanak (Svédor
