Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1979 (6. évfolyam)
1979 / 2. szám - KÖNYVEKRŐL - Izikné Hedri Gabriella: Magyarország a kelet-nyugati gazdasági kapcsolatokban
A tőkés és a szocialista országok gazdasági együttműködésének kulcskérdése az egyensúly biztosítása. A szerző gazdag statisztikai anyagra támaszkodva elemzi az együttműködés gerincét alkotó árucsere-forgalom dinamikáját és struktúráját. Reálisan értékeli a helyzetet, a strukturális egyensúlyhiány tényét, következményeit. Véleménye szerint a korszerű struktúra kialakításához a stabil, hosszú távú együttműködési formák kiépítése elengedhetetlen. Csak ilyen alapon remélhető, hogy létrejönnek azok a hitelkapcsolatok, amelyek a nemzetközi munkamegosztásba való hatékonyabb bekapcsolódás előfeltételei. A jelenlegi viszonyok között elfogadhatatlan az a fajta egyensúlyra törekvés, amit a hidegháború korszakában a gazdasági és politikai kényszerűség diktált. Bár az egyensúly fogalmának tudományos pontosságú definiálása még nem megoldott — a szerző ezt a hazai és a nemzetközi szakirodalomból vett bőséges példákkal támasztja alá —, vitathatatlan, hogy mindenfajta egyensúlyt csak dinamikusan értelmezhetünk, a különböző irányú egyensúly- hiányok eredőjeként. A belgazdasági egyensúly megteremtésének igen vitatott, de gyakran alkalmazott módszere, hogy a belső többletet vagy hiányt a nemzetközi fizetési (kereskedelmi) forgalom kompenzálja. Számos példát hoz fel erre a szerző tőkés viszonylatban, miközben hozzáteszi, hogy „szocialista ország számára ez az rit sokkal kockázatosabb, mivel nem teheti ki népgazdaságát annak a gazdasági és politikai nyomásnak, amit a tőkés világgal szembeni túlzott eladósodás hozhat magával”. Helyesen hangsúlyozza, hogy bármilyen mértékű legyen a szocialista országok tőkés viszonylaté deficitje, attól csak abban az esetben remélhető az egyensúlyhiány feloldása, ha együtt jár az egyensúlybomlás belső okainak felszámolását célzó intézkedésekkel. Különös nyomatékkai jelentkezik az egyensúly kérdése a hetvenes évek közepétől, amikorra nyilvánvalóvá vált, hogy a szocialista országok intenzív gazdasági fejlődése által objektíve igényelt technikai importot a nyersanyag- és agrárszállításokkal távolról sem tudják ellentételezni. Az intenzív gazdaságfejlesztés szakaszában — a technikai szükségletek fokozódása miatt — a KGST-tagországok nyugati adósságállománya akkor is növekedett volna, ha a kisebb szocialista országok külkereskedelmi cserearányai nem romlanak a tapasztalt mértékben. A kelet—nyugati együttműködés perspektívájának lényeges kérdése, hogy sikerül-e és milyen formában a két integrációs tömb között a kapcsolatokat intézményesíteni. E téma számos igen izgalmas kérdés megválaszolását igényli. így pl. „hogyan lehetséges, hogy az EK, mint egység, visszautasítóbb a KGST- országokkal szemben, mint egyes tagországai külön-külön? Akarják-e a közös kereskedelempolitikát? Ha akarják, milyen kereskedelempolitikát kívánnak?” A KGST és az EK közötti kapcsolatok jövőjét illetően mindig figyelembe kell venni, hogy a nyugat-európai integrációs folyamat különböző irányokban fejlődhet. A számításba vehető fejlődési alternatívák különböző irányokban befolyásolhatják a KGST-vel való együttműködés perspektíváját. Másfelől lényeges kérdés, hogy a KGST-n belül a gazdasági fejlettségi szintkülönbségek csökkentése, a struktúrák közelítése, a technikai fel- szereltségi szintek közelítése milyen mértékben és ütemben valósul meg. Hiszen nyilvánvaló, hogy a KGST belső szakosodása a tagországok világpiaci versenyképességének erősödéséhez elengedhetetlen követelmény. Bármilyen mértékben erősödjön is a tőkés és a szocialista országok együttműködése, a különböző társadalmi rendszerű országok közös integrációja irreális feltételezés. Az integráció éppen abban különbözik a „gazdasági élet internacionalizálódásától, hogy az előbbi nem csupán gazdasági, de politikai folyamat is.” Az integráció teljeskörűen kihat az államok gazdaságpolitikájára, azaz valamiképpen érinti a termelési viszonyokat és osztályok helyzetét is, érvel a szerző. Határozottan elutasítja az összeurópai integráció — nyugati teoretikusok által fölvetett gondolatának — realitását. A könyv második része az előzőekben vizsgált általános összefüggéseket konkretizálja a magyar gazdaságra. Magyarországnak a kelet-nyugati gazdasági együttműködésben való részvétele szemszögéből további sajátos összefüggésekre hívja fel a figyelmet. 143
