Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1979 (6. évfolyam)

1979 / 2. szám - Pataki István: A kínai katonapolitikáról

tagok kampányok keretében számoltak le Mao Ce-tung és híveinek ellenfeleivel, illetve a vélt árulókkal.

A kínai hadsereg — ellentétben a katonai hatalomátvétel hagyományos módszerével — nem fordult szembe a politikai vezetés szándékaival, hanem a maoista vezetés szolgálatában és érdekében cselekedett. Kialakult viszont az a gyakorlat, hogy a legfelső vezetésben és más területeken mindig új, majd „rehabilitált” személyek funkcionáltak.

Mao Ce-tung tegnapi híveit és követőit — beleértve közvetlen munkatársait is — az „osztályharc” felújítása során „osztályárulókként” bélyegezték meg. A kampány az apparátusokat, párttagok millióit és a széles tömegeket is közvetlenül érintette.

A Mao Ce-tung-i „Tanulj a hadseregtől!” jelszó a militarista szellemet terjesztette. Elsősorban katonák hirdették, és a katonai káderek újabb tömege özönlött be a gazdasági és társadalmi élet kulcspozícióiba és a kormányzati intézményekbe.

Peking irányítása ezekben az években 200 személy kezében összpontosult, közülük 130 katonai káder volt. A politikai és a katonai vezetés összefonódása a Kínai Kommunista Párt IX. kongresszusa után abban is kifejeződött, hogy a Központi Bizottság több mint 50 %-a a katonák, illetve a fegyveres erőkkel „szoros kapcsolatban álló személyek közül került ki”.6

Figyelemre méltó az a kongresszusi megállapítás is, mely szerint „A proletár- diktatúra államhatalmi szerveinek, a Népi Felszabadító Hadseregnek” és más szervezeteknek „el kell fogadniuk a párt vezetését”.7

A gyakorlat — a hadsereg kiemelkedő szerepe — s az állásfoglalás közötti különbség jól érzékeltette: a maoista pártvezetésnek sem sikerült a kellő „összhangot” megteremtenie. Kétséges, hogy a törekvés mennyire volt határozott, mivel azt is rögzítették, hogy: „az állam fő alkotó eleme a hadsereg”,8 s ezzel deklarálták a hadsereg irányító szerepét.

A katonáknak a vezetésben meglevő magas arányát Mao Ce-tung a Központi Bizottság 1969. április 28-i plénumán méltatta, s arra is kitért, hogy a korábbi években túl sok személyt vettek őrizetbe.9

Az alkotmányos és parlamentáris testületek, szervezetek, bizottságok, főhatóságok munkája hosszú éveken át rendszertelen és formális volt, kivéve a hatalmat alapvetően fenntartó —• zömmel fegyveres — erőket és a végrehajtó hatalom apparátusait. A „kulturális forradalom” éveiben (1966—1968) létrejött a „katonai bürokratikus diktatúra”10, amely fő vonásaiban mindmáig érvényesül.

A „kulturális forradalom” után a hadsereg közvetlen hatalmi szerepe és társadalmi súlya átmenetileg módosult és bizonyos mértékben csökkent. A maoizmuson belüli irányzatok vezető képviselői közötti ellentét és a fegyveres alakulatok terrorja elleni tiltakozás arra késztette a párt- és állami vezetést, hogy a vezető szervekben ismét az „osztályharcra” hivatkozva, átcsoportosításokat hajtson végre és csökkentse a „szélsőbal” szerepét.

Lin Piaót — aki Mao egyetlen helyettese volt s egyben honvédelmi miniszter — és csoportjának egy részét Lin halála után két évvel, a X. kongresszuson „árulónak”, „burzsoá ügynöknek” minősítették.

53