Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1979 (6. évfolyam)

1979 / 2. szám - Pataki István: A kínai katonapolitikáról

tése, a kommunizmus és a „hadikommunizmus” azonosítása. A kínai társadalom a Népi Felszabadító Hadsereg mintájára militarizálódott, s a hadsereget Mao Ce-tung „eszméinek iskolájává” formálták.

A pekingi vezetők az 1950-es évek második felétől a marxizmussal való szakítás útjára léptek, és a „sajátos” út meghirdetésével a nagyhatalmi hegemonista politika alig titkolt kialakítását és érvényesítését kezdték el. Abszolutizálták a katonai erőszakot, propagálták az erő kultuszát.

Mao Ce-tung 1957-ben a kínai átalakulás alapsikerének „a háború és diktatúra”4 eredményeit tüntette fel.

A világháború lebecsülése és elkerülhetetlenségének meghirdetése országos méretekben a militarizálódással párosult. Kirajzolódott a fegyveres alakulatok mintájára szerveződő ország képe. A különböző korosztályok felkészítése a „nagy háborúra” és a katonai nevelés szervezetten, a katonai gépezet felhasználásával folyt.

Hirdették, hogy „a forradalom háborút eredményez”, „a háború forradalomhoz vezet”, de azt is, hogy „a forradalom megakadályozza a háborút”.

Lin Piao — 1959—1971 — az új honvédelmi miniszter, előírta a hadseregben Mao Ce-tung műveinek kötelező tanulmányozását, s elősegítette Mao hatalmának megerősítését a hadsereg felett.

A kampányt követően a „Tanulni a Népi Felszabadító Hadseregtől” elnevezésű mozgalom fokozatosan átfogta a párt- és az állami életet, s a katonák tömegesen beépültek a különböző testületekbe.

A „nagy ugrás” meghirdetését követte az állami és a pártvezetés újabb átépítése. Eltávolították a hadsereg számos tábornokát, tömegméretekben a tiszteket, és kezdetét vette az „átnevelés” — különböző „iskolákban”, internáló és munkatáborokban — a maoista militarista elvek szellemében.

A hadsereg éléről leváltott káderek helyét a maoisták szélsőséges csoportjának tagjai foglalták el, s a fegyveres erők kulcsszerephez jutottak a belpolitikai élet alapvető területein.

Az alkotmányos, parlamentáris formákat mellőzték. A politikai testületek és mozgalmak élére „kiválasztott” személyek kerültek. Az Országos Népi Gyűlés sem funkcionált, s a párt kongresszusát sem hívták össze 1956-tól 1969-ig.

A militarizmus, a fegyveres alakulatok domináló tevékenysége a „kulturális forradalom” idején érte el csúcspontját. A „nagy proletár kulturális forradalomban” a párt- szervezeteket, népi bizottságokat, a hatalom alkotmányos szerveit, a dolgozók tömegszervezeteit stb. fokozatosan átformálták vagy felszámolták. Ezek helyébe a hatalom új maoista testületéit és a „forradalmi bizottságokat” állították.

A „forradalmi lázadók”, „vörösgárdisták” mozgalmát a hadsereg támogatta, és megvalósította a tényleges hatalomátvételt s az ország katonai ellenőrzését.5

Az átalakított hatalomban a hadsereg döntő fölényre tett szert. 1968 szeptemberében a 29 tartományi forradalmi bizottság elnökeinek és elnökhelyetteseinek 73 %-a katona volt.

A hadsereg, a „vörösgárdisták” és más, „forradalminak” minősített fegyveres osz52