Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1979 (6. évfolyam)
1979 / 2. szám - Dobozi István: Az új nemzetközi gazdasági rend és a nyersanyagok körüli konfliktusok
előrehaladottak, akkor lehet megállapítani, hogy egyáltalán szükség van-e kiegyenlítő raktárkészletre, s ha igen, milyen mennyiségben. 6. A fejlett országok a közös alappal olyan intézményt segítenének életre hívni, amelynek fő pénzügyi terhei rájuk hárulnának, működését azonban nem (vagy nem az általuk kívánatosnak tartott mértékben) ellenőriznék. Nem hajlandók elfogadni olyan rendszert, amelyben a kis befizetők többsége leszavazhatja a nagy befizetők kisebbségét. Bőségesen lehetne sorolni tovább az ellenvetéseket, mivel a vezető tőkésállamok nem fukarkodtak velük. Az ellenvetések és félelmek egy részének kétségtelenül van bizonyos ésszerű alapja, más részük azonban megalapozatlan, illetve felnagyított. Például az indexeléssel vagy a közös alap létesítésének elsőbbségével és működésének több technikai kérdésével kapcsolatos fenntartások nem légből kapottak, viszont mesterségesnek, de legalábbis túlzottnak tetszenek a „világméretű nyersanyag-dirigizmustóP’, a közös alap „funkcióhalmozásától” vagy éppen a ,,szuper-OPEC”-től való félelmek. Nairobiban kompromisszum született. Az integrált program legfontosabb „jelképének”, a közös alapnak az elvi elfogadása politikai kédéssé vált, a kialakult politikai légkörben a vezető fejlett tőkésállamok tovább már nem térhettek ki előle. A KGST- országok a nyersanyagpiacok rendezésére való átfogó, integrált megközelítésének elvével kezdettől fogva egyetértettek, s ezt ki is fejezték a nairobi konferencián beterjesztett közös nyilatkozatukban. Az UNCTAD főtitkárának az ENSZ Közgyűlése elé terjesztett, a nairobi konferenciát értékelő jelentése megállapítja: „Az integrált program koncepciójának elfogadását mint az UNCTAD negyedik ülésszaka fő eredményét kell tekinteni . . .” Bár a közös alappal kapcsolatos döntés „elmarad attól, amit a 77-ek csoportjának manilai akcióprogramja előirányzott — ez a közös alap létesítésére irányuló döntésre szólított fel —, nagy előrehaladás a nemzetközi nyersanyagpolitikában, mivel a közös finanszírozás koncepcióját mint a fejlődő országok nyersanyagproblémái átfogó és integrált megközelítésének új stratégiája központi elemét ismeri el.”12 Az integrált program elvi elfogadása — amint ezt az iménti idézet is sejteti — a legtöbb fejlett tőkés ország által és tegyük hozzá, a KGST-országok által is, nem jelentette azt, hogy a 77-ek manilai akcióprogramjában követelt programot maradéktalanul, fenntartás nélkül elfogadták volna. Különösen a közös alap létesítésével, céljaival és működésével kapcsolatos nézeteltérések voltak olyan jelentősek, hogy azt csak kompromisszummal lehetett áthidalni. A résztvevők csupán abban egyeztek meg, hogy „lépéseket tesznek . . . közös alap létesítése felé”, konkrétabban: érdemi tárgyalásokat kezdenek a közös alapról. A konferencia másik jelentős operatív döntése arra vonatkozott, hogy az integrált programban szereplő termékek esetében előkészítő tárgyalásokat kell kezdeni áruegyezmények megkötése végett. Nem sikerült elfogadtatniuk a fejlődő országoknak az automatikus indexelés koncepcióját sem, annyira nem, hogy a határozatban nem is hivatkoznak kifejezetten az „indexelésre”. A KGST-országok részéről az integrált program elvi támogatása azonban nem jelentette azt, hogy a szocialista országok minden részletben egyetértettek a 77-ek javas44
