Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1979 (6. évfolyam)
1979 / 2. szám - Dobozi István: Az új nemzetközi gazdasági rend és a nyersanyagok körüli konfliktusok
zalékos csökkenése esetén nincs kompenzáció, 8 százalékos csökkenés esetén lehetőség van az egész csökkenés kompenzálására. Egy rugalmasabb, fokozottabb rendszer célszerűbb lenne. A fejlődő országok szempontjából a stabex egyik kedvezőtlen strukturális hatása az, hogy konzerválja exportszerkezetüket, fékezi, de legalábbis késlelteti az exportbevételek nagyobb stabilitása szempontjából oly fontos diverzifikálást, mivel a biztos export- bevételek hagyományos exporttermékeik további termelését és kivitelét ösztönzik. Ha a feldolgozott termékek nem szerepelnek a rendszerben, tompul az ösztönzés a nyersanyagok helyi feldolgozására. A stabex mechanizmusa abba az irányba hat, hogy a társult fejlődő országok egyébként is nagy függősége a közöspiaci értékesítési piacoktól tovább fokozódjon. Mivel a stabex nem világgazdasági, hanem földrajzilag viszonylag korlátozott hatósugarú szabályozó mechanizmus, a 46 társult fejlődő országon kívüli harmadik világbeli országokkal szemben diszkriminációt jelent. A vezető tőkés országokban igen sok híve van az exportbevétel-szabályozásnak. A legutóbbi évek nemzetközi „nyersanyag-diplomáciai” csatározásaiban különösen az Egyesült Államok és az NSZK vélekedett úgy, hogy a nemzetközi stabilizációs politika fő formája a kiegyenlitő finanszírozás kell hogy legyen. Véleményük szerint e módszer fő előnye az árstabilizáló mechanizmusokhoz képest az, hogy egy ország exportbevételének csökkenését közvetlenül kompenzálja, nem pedig a piaci beavatkozás közvetett eszközeivel, amelyek a szükségesnél és a szándékoltnál több országra hatnak, mivel nem lehet őket szelektíven alkalmazni. Az országok többsége azonban a kiegyenlítő finanszírozásban az árstabilizáló mechanizmus kiegészítő módszerét látja. Ezen az állásponton van az UNCTAD is, amely integrált nyersanyagprogramjában ilyen kiegészítő szerepet szán a kompenzációs finanszírozásnak. Látni kell, hogy a kompenzációs finanszírozásban rejlő szabályozási lehetőség döntően attól függ, hogy e mechanizmus keretében a fejlett tőkésállamok milyen mértékben hajlandók újabb segélyjellegű pénzügyi erőforrásokat bocsátani a fejlődő országok rendelkezésére. Elképzelhető, hogy a kompenzációs finanszírozáson keresztül a fejlett országok hajlandók olyan pótlólagos fejlesztési támogatást nyújtani a fejlődő országoknak, melyet más módon kevésbé tennének meg. Az UNCTAD integrált nyersanyagprogramja körüli gazdasági és politikai küzdelmek Az OPEC fellépésének sikerén felbuzdulva, a fejlődő országok határozottan kezdtek törekedni a nemzetközi nyersanyagpiacok számukra előnyös átfogó rendezésére, szabályozására. A korábbi időszakokhoz viszonyítva fellépésükre kedvező nemzetközi légkörben került sor: a fejlődő országok imponáló szolidaritásának körülményei között a vezető tőkésállamok mind kevésbé tudtak kitérni a követelések legalábbis „papíron” 4i
