Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1979 (6. évfolyam)

1979 / 1. szám - Prandler Árpád: A tengerparttal nem rendelkező országok érdekei és az új tengerjogi rendezés

áthaladás joga a parti állam szuverenitása alatt álló parti tengeren. A területi szuverenitást korlátozhatja a nemzetközi jogi szolgalom intézménye is.

b) A tengerparttal nem rendelkező államok az övezet erőforrásaira vonatkozó jogait teljesen illuzórikussá teheti az, ha ezeket a jogokat csak a parti állam halászati tevékenysége után fennmaradó „felesleg” (surplus) esetében lehetne gyakorolni. Az ICNT 62. cikkének 2. pontja szerint ugyanis a parti állam állapítja meg az övezet élővilágának kitermelésére vonatkozó kapacitását. Amennyiben nincs elég kapacitása arra, hogy a halállományból a megengedhető, optimálisan kifogható zsákmányt saját maga kitermelje, akkor más államoknak „hozzájutást” (access) biztosít a fennmaradó „felesleg” kihalászására. Ez a hozzájutás természetesen megint csak nem „altruista” alapon történik, hanem a parti állammal kötött megállapodásokkal, amelyek bizonyos anyagi térítéseket, díjakat vagy más szolgáltatásokat is előirányozhatnak.

Mivel a tengerparttal nem rendelkező államok jogával foglalkozó 69. cikk 2. pontja megállapítja, hogy ezt a cikket a 61. és 62. cikk rendelkezéseinek megfelelően kell alkalmazni, nem lehet kétség afelől, hogy a felesleggel kapcsolatos 62/2. pont rendelkezései is irányadók. Érthető, hogy a csoport erőteljesen fellépett és fellép e megoldás ellen. A kiaknázásában való részvétel ily módon való korlátozása ugyanis az említett „jogokat” csak papíron hagyja meg, hiszen a műszaki fejlődés mai szintjén nagyon rövid időn belül még az a parti állam is képes lesz az optimálisan kifogható halmennyiség lehalászására, amelyik ma még nincs ilyen helyzetben.

c) Az ICNT jelenlegi 69. cikkével kapcsolatosan tehát összefoglalóul a következőket állapíthatom meg:

— le nem becsülhető pozitívuma, hogy elismeri a tengerparttal nem rendelkező államok jogát a gazdasági övezetek élővilágának kiaknázásában való részvételre.

— Ezt a jogot jelentős mértékben csorbítja, hogy a részvétel joga csak a feleslegre vonatkozik.

— További korlátozás, hogy a cikk szerint csak a határos (adjoining) parti államok övezeteiben gyakorolhatják ezt a jogot. A szöveg tudatosan nem a szomszédos kifejezést használja, hogy így kissé szélesebb régióra lehessen földrajzi értelemben gondolni. így sem elfogadható azonban a csoport számára, amely ezt a jogot legalább az ENSZ gazdasági bizottságaihoz tartozó régiókban kívánja gyakorolni. így a tengerparttal nem rendelkező európai államok az EGB-hez tartozó Egyesült Államok és Kanada gazdasági övezeteibe is eljuthatnának. Nem szorul külön indoklásra, hogy ez az igény a parti államok többségének — beleértve az előbb említetteket is — erőteljes ellenzésébe ütközik.

— Ami a tengerparttal nem rendelkező fejlett államok helyzetét illeti, megállapítható, hogy számukra a cikk inkább csak jelképes erkölcsi eredmény jelenlegi formájában. Ezt mindenekelőtt az a megszorítás okozza, hogy a csoporthoz tartozó fejlett államok övezeteiben vehetnek részt a kiaknázásban. Magyarország esetében ez azt jelenti — ha a határos (adjoining) jelzőt megszorítóan értelmezzük —, hogy csak a Szovjetunió gazdasági övezetében jutna ilyen jogosultsághoz. Románia és Jugoszlávia ugyanis magát fejlődő országnak tekinti, Olaszország és Görögország pedig a jelenlegi 69. cikk alapján vitathatja azt, hogy a „határos” országok kategóriájához tartozik.

19