Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1979 (6. évfolyam)
1979 / 1. szám - Prandler Árpád: A tengerparttal nem rendelkező országok érdekei és az új tengerjogi rendezés
hátrányos helyzetben levő államok részvételét a méltányosság alapján kellett volna biztosítani. 1976 tavaszán a New York-i ülésszakon további engedményekre került sor, a csoporthoz tartozó fejlett (tengerparttal nem rendelkező és földrajzilag hátrányos helyzetű) országokat csak a földrajzi régiójukhoz tartozó fejlett államok gazdasági övezeteiben illeti meg ez a jog. Rögtön hozzá kell tenni, hogy ezen engedmény mellett a csoport továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy a kiaknázásban való részvételt az egész földrajzi régióban lehetővé kell tenni. 2. A csoport rugalmasságát nem követte hasonló gesztus a parti államok többsége részéről, de még a nem hivatalos tárgyalási szöveg szerzői részéről sem. A továbbiakban ezért azt kell megvizsgálni, hogy milyen szabályozást irányoz elő az említett szöveg, mi az, amiben pozitív és kedvező számunkra, és mennyiben hagyja figyelmen kívül a csoport által előterjesztett javaslatokat. a) Az ICNT 69. cikkének legfontosabb (bár számunkra sajnos csaknem egyedüli) pozitívuma, hogy elismeri a tengerparttal nem rendelkező államok jogát a kiaknázásban való részvételhez.41 Ennek az a jelentősége, hogy egyes túlzó állásponton levő parti államok (különösen azok, amelyek korábban a 200 mérföldes parti tenger szószólói voltak) még a gondolatát is tagadják annak, hogy más államnak valamiféle „joga” lenne gazdasági övezetük élővilágának kiaknázásához. Ezért ezek az államok a jog helyett a hozzájutás („access”) fogalmát kívánják a szövegben elfogadtatni. Azzal érvelnek, hogy ellentmondás lenne egyrészt arról beszélni, hogy a parti állam saját gazdasági övezetében szuverén jogokkal rendelkezik az övezet erőforrásainak kiaknázásában,42 más államoknak viszont szintén jogot biztosítani a kiaknázásra, ami szerintük politikailag és jogilag egyaránt csorbítaná a parti állam joghatóságának terjedelmét. Ezzel szemben a tengerparttal nem rendelkező államok joggal mutatnak rá a következőkre: — Először is a parti államok „szuverén jogait” az egyezmény biztosítja, és olyan erőforrásokra terjesztette ki, amelyek korábban mindenki által szabadon használható dolgokként, a tengerparttal nem rendelkező államok rendelkezésére is álltak. A parti államok tehát nem gyakorolnak „kegyet”, amikor a kiaknázásban való részvétel jogát elismerik, hanem csak töredékét, jelképes részét hagyják meg azoknak az erőforrásoknak, amelyekre korábban is joga volt az államok közösségének, azaz a tengerparttal nem rendelkező államoknak is. — Másodszor, ami a szorosabb értelemben vett jogi kérdéseket illeti, ellentmondásról megint csak nem lehet szó, két másik fontos okból: Az egyik ok, hogy az egyezmény nem a területi szuverenitást terjesztette ki az övezetre, hiszen akkor annak státusa a parti tenger státusával lenne egyenlő, hanem csak az erőforrásokra vonatkozó szuverén jogokat. (Megjegyzem, hogy valóban helyesebb lenne csak az erőforrásokra vonatkozó jogokról beszélni, de ezt a parti államok jelentős része nem hajlandó elfogadni.) Másik ok az a nemzetközi jogban jól ismert intézmény, hogy a területi szuverenitás sem érvényesülhet teljes egészében. A tengerjogban erre a legvilágosabb példa a békés 18
