Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1979 (6. évfolyam)
1979 / 2. szám - Nemes Pál: A nemzetközi helyzet napjainkban
viszonyok jelentős mértékben megváltoztak a szocializmus, a béke és a haladás erőinek javára.” Semmi kétség nem lehet afelől, hogy az erőviszonyok eltolódása a szocializmus, a haladás javára a jövőben is feltartóztathatatlanul folytatódik. Mire alapozódik ez a következtetés ? — A szocializmus, a haladás fő ereje, a szocialista világrendszer — az imperializmus reményei ellenére — nem gyengül, hanem erősödik, nemzetközi befolyása növekszik. Ugyancsak gyarapodik a nemzetközi kommunista mozgalom, a nemzeti felszabadító mozgalom, nő a szocialista orientációjú és más haladó országok száma, erősödik a békéért harcolók tábora. — Egyesek azt gondolhatnák, hogy a szocializmus, a haladás pozícióinak szüntelen erősödése joggal tölti el aggodalommal az amerikai politikusokat. Lehetséges. Csakhogy ez ellen nincs semmilyen orvosság. Ideje lenne már tudomásul venni, hogy a társadalmi fejlődés törvényei előbb-utóbb mindenütt érvényre jutnak. A szocializmus, a haladás pozíciói erősödnek az enyhülés körülményei között, de erősödtek a hidegháborús körülmények között is. S ha a szélsőséges imperialista köröknek sikerülne visszahozniuk a nemzetközi életbe a hidegháború valamilyen új változatát, ez sem segítene rajtuk. Az elkerülhetetlen, progresszív társadalmi folyamatok törvényszerű változását tartósan feltartóztatni a politika, esetleg a fegyverek erejével mindig meddő kísérlet volt és az is marad. — A szocialista országok ügyeibe való imperialista beavatkozás, az antiszocialista belső ellenzék létrehozásának kísérlete a szocialista országokban kudarcot vallott, s ha újra feltámadnak ezek a kísérletek, ismét kudarcot vallanak. Az ezzel kapcsolatos nyugati kísérletek összeegyeztethetetlenek a békés egymás mellett élés normáival, diszkre- ditálják a tőkés köröket, zavaróan hatnak a szocialista és a tőkés országok kapcsolataira. ■— A nyugati tőkés országok közvéleménye nem hiszi el többé azt a rágalmat, hogy Szovjetunió Nyugat-Európa katonai lerohanására készül. Ez és más okok hozzájárulnak ahhoz, hogy az imperialista hatalmak összetartó ereje gyengüljön, a belső feszítő erők, ellentétek növekedjenek. — A jelek azt mutatják, hogy az Egyesült Államok uralkodó osztálya sem egységes az amerikai külpolitika céljait és módszereit illetően. A reális helyzetet figyelembe vevő erők súlya fokozatosan nő az amerikai politikában. Ilyen körülmények között a legerősebb tőkés hatalomnak sincs más ésszerű és reális alternatívája, mint a békés egymás mellett élés a szocialista rendszerű országokkal. Mindezek alapján abban sem lehet kétségünk, hogy az enyhülés előbb-utóbb kijut a hullámvölgyből, s lendületének újabb szakaszába lép. Erre már vannak jelek. 2. Az illetékes nyugati vezetőknek az elmúlt három év tapasztalataiból le kellene vonniuk a megfelelő következtetéseket. Az új amerikai külpolitikai stratégia nem alkalmas az égető nemzetközi problémák megoldására, ellenkezőleg, fő törekvéseivel, kiszámíthatatlan fordulataival veszélybe sodorhatja az enyhülést, s új fegyveres konfliktusok veszélyét idézi fel. Anélkül, hogy 22
