Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1979 (6. évfolyam)
1979 / 2. szám - Balogh András: Két évtizedes harc az el nem kötelezettek mozgalmának imperialista ellenes egységéért
Algír éles vitáknak is színhelye volt. Az el nem kötelezettek mozgalmának nemcsak a taglétszáma nőtt számottevően (75 ország képviseltette magát, szemben a 3 évvel ezelőtti 53-mal), hanem a világpolitikai súlya és tekintélye is. Míg a 60-as években a nyugati hatalmak látszólag alig vettek tudomást a mozgalomról — a polgári sajtó az értekezletek és egyéb megnyilvánulások eredményeit agyonhallgatta —, most már egyre aktívabban törekedtek a velük kapcsolatban álló tagállamokon keresztül befolyást gyakorolni; csökkenteni a határozatok antiimperialista élét és mindenekelőtt felbomlasztani a szocialista országok és az el nem kötelezett országok mozgalma közötti együttműködést. Éppen az algíri találkozót megelőzően aktivizálódott újra a kínai külpolitika, amely teljes mértékben elfogadta és propagálta azokat a polgári elméleteket, amelyek szerint a világban a fő ellentmondás a „gazdag Észak” és a „szegény Dél” között húzódik, a szocialista országok és a tőkés országok, kivált „a két szuperhatalom” között semmiféle különbség nincs, a „harmadik világ” objektíve mindkettővel szemben áll. A konferencia egyes résztvevői felszólalásaikban odáig mentek, hogy követelték azoknak az országoknak az eltávolítását a mozgalomból, amelyek a Szovjetunióval barátsági és együttműködési megállapodást kötöttek. A tényleges antiimperialista hagyományokkal és törekvésekkel rendelkező tagállamok képviselői azonban ragaszkodtak a mozgalom eredeti koncepciójához. Fidel Castro nagy visszhangot kiváltó felszólalásában kifejtette, hogy „bármely kísérlet összeütközést kierőszakolni az el nem kötelezett országok és a szocialista tábor között mélységesen ellenforradalmi és kizárólag az imperializmus érdekeit szolgálja”. A kegyetlen elnyomás alól nemrég felszabadult Banglades képviseletében megjelenő Mudzsibur Rahman, nyilvánvalóan saját népe keserű tapasztalatait szem előtt tartva, rámutatott: „a »harmadik világ« fogalomnak nem szabad elfeledtetnie velünk az alapvető realitásokat. A világ elnyomókra és elnyomottakra oszlik.” A konferencia záróülésén a házigazda, Huari Bumedien, mintegy a többségi véleményt összefoglalva lépett fel az egységbontó törekvésekkel szemben: „Az el nem kötelezett országok népei igénybe vehették azt a természetes segítséget, amely a szocialista országok táborának puszta létéből következett.” Az el nem kötelezett országok legutóbbi, ötödik csúcsértekezletére 1976 augusztusában került sor Sri Lanka fővárosában, Colombóban. Az algíri találkozó óta eltelt három év alatt igen lényeges, az antiimperialista erők számára kedvező változások mentek végbe. Sikerrel fejeződött be az európai béke- és együttműködési értekezlet, megerősítve a nemzetközi feszültségek csökkenésének irányzatát. Ebben az időszakban arattak történelmi fontosságú győzelmet az indokínai népek az Egyesült Államok agressziójával szemben. A portugál gyarmatosítók vereségével Afrika területének teljes függetlenné válása nagy lépéssel haladt előre. Mind Indokínában, mind pedig Afrika déli részén a nemzeti függetlenségért vívott fegyveres küzdelem összekapcsolódott a szocialista társadalmi berendezkedés megteremtésére irányuló törekvésekkel. Az el nem kötelezett mozgalom számára különös fontossága volt annak, hogy az egyik alapító tag, Kuba, következetesen érvényesítve az el nem kötelezettség antiimperialista szolidaritást megfogalmazó alapelveit, aktív támogatást nyújtott az afrikai forradalmi erőknek országaik szuverenitása megvédéséhez. 7
