Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1979 (6. évfolyam)
1979 / 1. szám - KÖNYVEKRŐL - Volle, H.: A belgrádi utótalálkozó
zonyíték az EBEÉ-folyamat életképességére. Végül a szerző a belgrádi találkozó pozitív eredményét abban látja, hogy a záróokmány dinamikus megvalósításának gondolatát de facto elfogadták, illetve megerősítették; továbbá a semleges és el nem kötelezett országok közös fellépése és növekvő problémamegoldó szerepe megnövekedett. Hans van der Meulen „Hollandia és a belgrádi találkozó” című tanulmánya az EBEÉ- utótalálkozó holland mérlegét vonja meg. A holland felfogás szerint az EBEÉ-folyamattól azt remélik, hogy a jelenlegi európai állapotot, amelyet tömbalkotás, ellenségeskedés és az „Abgrenzung” jellemez, fokozatosan sikerül túlhaladni a valódi enyhülés útján, amelyen a kormányokon kívül a népek és az egyének közvetlenül is tevékenykedhetnek. A szerző szerint a holland politikai gondolkodást jelentősen befolyásolta a nemzetközi jogrendszerbe vetett azon hit, hogy a „kis országok” védelmet kaphatnak a „nagyok” hatalmi politikájával szemben. Hollandia a nyugati „enyhülési filozófiával” összhangban a fogalom (mármint az enyhülés) átfogó jellege, valamint elvi és földrajzi oszthatatlansága mellett száll síkra. Ezzel szemben arra mutathatunk rá, hogy az enyhülés politikai és gazdasági „részdarabokra” való felosztása és az elvi oszthatatlanság álláspontja elleplezi az enyhülés összetett jellegét, s ezzel ellentmondásainak értelmezését is megnehezíti. Végül a szerző is elismeri, hogy az enyhülés egyes részterületeinek a másokra való pozitív vagy éppen negatív hatása természetes folyamat, s nem lehet szó „mindent vagy semmit” megoldásról, amely az enyhülés egyik területen való előrehaladását más területeken elérendő eredményektől tenné függővé. A holland álláspont nem nélkülözi az általános nyugati felfogás más jellemzőit sem, így az enyhülés kormányszintű szféráján kívül az enyhülés individuális dimenziójának hang- súlyozását, valamint az „ideológiai konfliktus megszüntetésének” célját. E konfliktust a szerző kizárólag a hatalmi terjeszkedés leleplezésének eszközeként fogja fel. Matthew Nimetznek, a State Department tanácsadójának „A belgrádi találkozó, mint az EBEÉ-folyamat szakasza” című tanulmánya a találkozó sajátos amerikai értékelését nyújtja. A szerző véleménye szerint Belgrád az EBEÉ-folyamatnak nemcsak a folytatása volt, hanem továbbfejlődésének új szakasza is. A találkozó első volt azoknak az utótalálkozóknak a sorában, amelyet a Helsinkiben aláírt zárónyilatkozat határozott meg, azzal a céllal, hogy a kelet—nyugati kapcsolatok gyakorlatában „új és emberibb magatartási kódex” valósuljon meg. Nimetz nem hagy kétséget afelől, hogy a zárónyilatkozat végrehajtásának elemzésével kapcsolatban az amerikai álláspont szerint a magánszemélyeknek és szervezeteknek az érintett kormányok ellenőrzésére támasztott joga a szocialista országok „belső evolúcióját” segíti elő. Ellentmondásos módon úgy látja, hogy a Szovjetunió és más szocialista országok amerikai bírálatának mérséklése károkat okozott volna az EBEÉ-folyamat hitelességének és őszinteségének. Bár szerinte a détente hagyományosan a geopolitikai természetű kérdésekre koncentrálódik, nem lehet megfeledkezni az „emberi komponensről ”sem, amely amerikai nézet szerint hosszú távon az enyhülés megszilárdulásának sine qua nonja. Nimetz szerint a szocialista országok legfőbb célja Belgrádban a „kárkorlátozás” volt — olyan típusú záró- dokumentummal, amely nem állít fel kötelezettségeket. Valójában a szocialista országok minden olyan kísérletet visszautasítottak, amely a zárónyilatkozat határozataival ellentétben, annak módosítására irányult. Nimetz szerint a Belgrádban elutasított új javaslatok miatt Madrid és Belgrád között hasznos lenne a végrehajtás alapos megvizsgálásán kívül az új kezdeményezésekben is megfelelő konszenzusra jutni. Madridban más taktikát kellene követni — javasolja Nimetz. A sok nyugati indítvány helyett néhány olyan gondosan kiválasztott javaslatra kellene koncentrálni, amely az EBEÉ lényegi pontjait fejlesztené tovább és a szocialista országok számára is elfogadható lenne. Bruno Simmának és Dieter Schenknek — a Müncheni Egyetem Nemzetközi Jogi Intézete munkatársainak — „A viszályok békés rendezése Európában” című tanulmánya a svájci Rudolf L. Bindschedler szerződéstervezetének megvalósíthatóságát vizsgálja a konfliktusok békés rendezésének európai rendszeréről. Ez 148
