Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1979 (6. évfolyam)
1979 / 1. szám - KÖNYVEKRŐL - Volle, H.: A belgrádi utótalálkozó
zük, és létüket a tendszeren belül kiépített visszacsatolásoknak köszönhetik. A kompenzációs kapcsolatok szerepét a nemzetközi kapcsolatok rendszerében az magyarázza, hogy adott állam vagy államcsoport politikai nyeresége a rendszerben sohasem lehet abszolút. Pontosabban a veszteség kompenzálódhat más területen szerzett nyereséggel, az egyik faktor elvesztése kompenzálódhat egy másik megszerzésével. Ez azonban természetesen csak absztrakció. A valóságban a dinamikus egyensúly viszonylagossága és a rendszer stabilitása azzal függ össze, hogy a kompenzációs kapcsolatok működése egy sor feltétel és ok miatt általában nem adekvát, vagy legalábbis időben késleltetett, ami a rendszer egészének vagy valamely alrendszerének tartós vagy ideiglenes instabilitását vonja maga után. Ha legáltalánosabban fogalmazunk, úgy feltehetően ebben rejlik az államok közötti kapcsolatok rendszerének önirányítási mechanizmusa. A rendszer dinamikus egyensúlyi törvényét mint objektív törvényt megtaláljuk a különböző politikai doktrínákban, elvekben, nemzetközi jogi normákban is, amelyek az államok közötti kapcsolatok szabályozását és valamiféle erőegyensúly fenntartását szolgálják. Ez nyilvánult meg a XVI—XVII. századi diplomáciatörténet egyensúlyelvében, amelyet ebben az időben a legfontosabb európai államok külpolitikájának alapjává tettek, s amelynek szellemében megkísérelték az európai államok között történelmileg kialakult erő- egyensúly fenntartását. Ellensúly képzésével próbálták útját állni annak, hogy egyes államok hatalma túlságosan megnövekedjék, és területi hódítások esetén a rendszer meggyengült tagjait is erősíteni próbálták. Az erőegyensúly koncepciója a rendszer működési törvényeinek tudati tükröződése. A tükröződés kétféleképpen nyilvánulhat meg: tényleges erőegyensúly-politikában és különböző elméleti koncepciókban. Az amerikai erőegyensúly-elméletekre jellemző, hogy az egyensúlyt fetisizálják, azt a rendszer objektív állapotának tekintik. Ugyanakkor kétségtelen az egyensúlyi vagy erőkiegyenlítési politikák megléte. Pozdnyakov igen részletesen foglalkozik a kül- és belpolitika kapcsolatával is, és megkísérli feltérképezni, rendszerezni azokat az érdekcsoportokat, amelyek a szűkebben vett külpolitikai vagy államközi kapcsolatok rendszere környezeteként jelentkeznek. A könyv végül a társadalomprognosztika kapcsán a külpolitikai prognosztika néhány kérdésével foglalkozik. Ez a fejezet a kimun- kálatlanabb részek közé tartozik: mindössze a társadalomprognosztika néhány általános összefüggésének a külpolitikai kapcsolatok rendszerére való átviteléről van szó. A nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó szovjet tudományos irodalom legújabb alkotásai között előkelő hely illeti meg Pozdnyakov munkáját, mely mindenekelőtt elméleti frisseségével és módszertani bátorságával tűnik ki. A téma egyik marxista úttörőjeként a szerző természetesen csak az első kérdések és válaszok megfogalmazására vállalkozhatott, ami mégis igen jelentős a marxista rendszer- szemléletű külpolitikai elmélet kiépítésében. A jövőben szovjet és más kutatók tollából bizonyára teljesebb, sokrétűbb, részletesebb monográfiák is születnek, de ezen a területen feltétlenül Pozdnyakové marad az elsőség. S ez önmagában is elegendő ahhoz, hogy munkáját alaposan tanulmányozzuk, megfogalmazásait figyelmesen vitassuk. Tamás Tál Herman VOLLE, Wolfgang WAGNER (sZerk.) : A BELGRÁDI UTÓTALÁLKOZÓ. AZ ENYHÜLÉSI FOLYAMAT FOLYTATÓDÁSA EURÓPÁBAN. (Das Belgrader KSZE-Folgetreffen. Der Fortgang des Entspannungsprozesses in Europa). Verlag für Internationale Politik, Bonn 1978. 212 1. Az EBEÉ belgrádi konferenciájának elő- és utótörténetét tárgyaló kötet az NSZK Külpolitikai Társaságának nagyhírű folyóiratában, az Europa Archívban megjelent tanulmányokat gyűjti egybe. A tanulmánykötet a maga nemében nem az első ilyen vállalkozás. Az Europa Archív tanulmányaiból összeállított első EBEÉ-kötet 1976-ban látott napvilágot, és jelzett témakörben az 1969 és 1976 között megjelent értékeléseket foglalta magában. A belgrádi találkozóról szóló összeállítás a korábbi kötet szerkezetét követi, a tanulmányokat 144
