Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1979 (6. évfolyam)
1979 / 1. szám - KÖNYVEKRŐL - Pozdnyakov, A. E.: Rendszerszemlélet és a nemzetközi kapcsolatok
változnak a nemzetközi rendszert alkotó tagok. Másfelől tisztázni kell, hogy e feltételek között melyek, és hogyan hatnak a folyamatosság elemei. Ha megpróbáljuk a nemzetközi, illetve államközi kapcsolatok rendszerének változásait végigkísérni és valamiféleképpen szakaszokra bontani a fejlődési utat, akkor láthatjuk, hogy az osztályozási alapkritériumok nem egyik vagy másik konkrét állam megjelenéséhez kapcsolódnak. Az államok keletkeznek és eltűnnek, újrakeletkeznek, de minőségileg új kapcsolatok szubjektumaiként változik szerepük, helyük a más államokhoz fűződő kapcsolatok rendszerében, jóllehet maguk az államok közötti viszonyok továbbra is mint meghatározott totális rendszer funkcionálnak. Pozdnyakov fejtegetéseiből azt a következtetést vonja le, hogy az államközi kapcsolatok rendszerének struktúrája mint általános forma, tehát nem mint konkrét történelmi megjelenési forma, a rendszer invariánsa, azaz törvényszerű, stabil, ismétlődő kapcsolatmódja, amely a különböző történeti korszakokban realizálódik az államok közötti kapcsolatokban. A nemzetközi kapcsolatok rendszerelemzésének fő feladata ezek szerint az államközi kapcsolatok rendszerében a struktúra-invariáns tanulmányozása. A nemzetközi rendszer struktúráját a legáltalánosabb szinten két elem határozza meg: a központi erőtényezők és az ellentmondási zónák. A központi erőtényezők a rendszer formáját jellemző, sajátos minőségű kapcsolatok, amelyek a rendszer bármilyen transzformációja során megmaradnak, természetesen változó konkrét történelmi megjelenési módban. Ezek jellemzik a rendszer különböző állapotait, ezek a törvényszerűen ismétlődő kapcsolatok a rendszer elemeinek sajátságos létezési módja. Természetesen a központi erőtényezők társadalmigazdasági mibenlétét rendszerelemzéssel nem tudjuk adott konkrét történelmi feltételekhez kötve kimutatni. Itt érhetők tetten a rendszer- közelítés korlátái, amennyiben azt külön, más kutatási módszerektől elszigetelve mindenekelőtt a társadalmi-gazdasági elemzés módszerétől függetlenül használjuk. A központi erőtényezők osztálylényegét, akárcsak más kapcsolatokét — hangsúlyozza ismételten Pozdnyakov —, a társadalmi-gazdasági folyamatok határozzák meg. A szovjet szerző értelmezésében a „központi erőtényezők” fogalma mentes azoktól a leegyszerűsítésektől, amelyek a polgári „hatalmi realista” iskola egyes képviselőinél a „hatalom”, illetve az „erő” fogalmát jellemzik. A szovjet szerzőnél az erő a nemzetközi kapcsolatok rendszerében végbemenő kölcsönhatások, folyamatok eredményét meghatározó jellemző. Az erőtényezők a rendszer általános paraméterei, globális mutatói. Ám éppen ezért nem foghatják át a rendszerben szereplő kapcsolatok teljességét. Léteznek viszonylag lokalizált viszonyok is, amelyek nem illeszkednek be a központi erőtényezők rendszerébe. A nemzetközi kapcsolatok mutatójának másik általános meghatározója az ún. ellentmondási övezetek. Ezek viszonylag lokalizált kapcsolatkomplexumok, amelyeket gyors dinamika, fokozott érzékenység és instabilitás jellemez, konkrétabban a nem teljes kifejlődött, gyors romlásra hajlamos állami kapcso- latkötegek. Az ellentmondási övezetek fontos jellemzője, hogy ezeken belül mind lokalizált, ún. csomós kapcsolatok, mind pedig központi erőtényezők hatnak. Pozdnyakov végül is a vizsgált rendszer invariánsát a következőképpen definiálja: a rendszer szűkebben vett struktúrája, amely átfogja a központi erőtényezőket, a rendszer általános szintjét és az ellentmondási övezeteket, az ellentmondási csomók szintjét, valamint a strukturális felépítményt, ahová a nemzetközi, illetve államközi szervezetek és intézmények, nemzetközi jogi normák, nemzetközi jogi és külpolitikai koncepciók, doktrínák stb. tartoznak. A nemzetközi rendszer fejlődésének, változásának értékelésénél a szovjet szerző a dinamikus egyensúly kibernetikából jól ismert elvét vezeti be. Legáltalánosabb formájában ez az alapelv azt jelenti, hogy minden dinamikus egyensúlyi rendszer bármilyen ráhatásnál, amely megbontja egyensúlyát, olyan folyamatokat gerjeszt, amelyek az egyensúly megtartására irányulnak, és közömbösítik a külső vagy belső zavartényezőket. Ezeket a folyamatokat kompenzációs folyamatoknak nevez143