Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1978 (5. évfolyam)

1978 / 1. szám - SZEMLE - Joó Rudolf: A "Capotorti-jelentés"

jetunió Jugoszlávia), „együttélő nemzetiség” (Románia), „bevándorló csoport” (Észak-Amerika), „őslakos csoport” (Ausztrália, Latin-Amerika), „helyi nyelvjárásokat beszélő csoportok” (Franciaország), „faji, vallási csoportok” (Srí Lanka) stb.2

Bár Capotorti is megjegyzi, hogy „nehéz, ha nem lehetetlen” a fogalom univerzális használata, mégis kísérletet tesz fő tartalmi jegyeinek összegezésére. A kisebbség objektív meghatározói eszerint:

— a kisebbség számbelileg kevesebb, minta többség;

— olyan állandó nyelvi, etnikai, vallási tulajdonságokkal rendelkezik, amelyek megkülönböztetik a lakosság fennmaradó részétől;

— társadalmi-politikai helyzetét tekintve „nem uralkodó csoport” (non dominant group);

— a kisebbséget jellemző szubjektív tényező a kisebbségi öntudat. A kisebbség tudatában van különbözőségének, és ennek fenntartására törekszik.

Ezzel a sémával kapcsolatban a marxista kutatóknak okkal lehetnek ellenvetéseik. Szocialista viszonyok között például a „nem uralkodó csoport” gondolata sem mint elméleti tétel, sem mint társadalompolitikai gyakorlat nem fogadható el. Ami persze nem jelenti azt, hogy nacionalista torzulások esetén ilyen helyzet — átmenetileg — nem alakulhat ki. Szűknek érezzük a szubjektív tényező meghatározását is. A „sajátosságok fenntartására való törekvés” csak egyik oldala egy igen bonyolult (integrációs, asszimilációs és disszimilációs elemeket vegyítő) társadalmi folyamatnak.

A definíció és a fogalmat alkotó tényezők meghatározásának nehézségei azonban — mutat rá helyesen Capotorti — nem mentesítik az államokat nemzetközi kötelezettségeik korrekt végrehajtásától. Az e csoportok érdekében hozott rendelkezéseknek, s azok jószándékú végrehajtásának nem előfeltétele a tudományos pontosságú definíció. (Ezzel kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy az ENSZ Diszkriminációellenes és Kisebbségvédelmi Albizottsága is előbb jött létre, míg saját maga kísérletet tett tárgya meghatározására.)

3. A kisebbségek nemzetközi védelme 1919-től napjainkig

A kisebbségvédelem történelmileg először a vallási kisebbségek védelmeként jelent meg. A reformáció idején néhány országban a protestáns, másutt a katolikus kisebbség vallási és kulturális jogai igényeltek és kaptak nemzetközi egyezményes védelmet vagy külső diplomáciai támaszt. A XIX. századtól tovább fejlődtek a nemzetközi kisebbségvédelem eszközei, a védelem fokozatosan átterjedt nemcsak a vallási, hanem a többi — mindenekelőtt a nemzeti — kisebbségre is; a szertartások szabadsága mellett egyre nagyobb súlyt kapnak a nemzetközi dokumentumokban — a polgári és politikai jogok, majd az első világháború utáni békeszerződésekben a nyelvi-kulturális jogok is.

A XX. században alakultak ki a kisebbségek nemzetközi jogi, politikai védelmének intézményes, rendszerré szélesülő feltételei. A nemzetközi kapcsolatok fejlődése (és következményeként a nemzetközi jogi szemléletváltozás elsősorban az emberi jogok vonatkozá88