Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1978 (5. évfolyam)
1978 / 1. szám - Kiss J. László: A nemzetközi konfliktusok sajátosságai és típusai korunk világpolitikai folyamataiban
pl. Kína esetében. Ez a konfliktus — melyet jellemző ideológiai antagonizmus is kifejezésre juttat — megváltoztathatja a külpolitika osztályjellegét és céljait, s más szocialista országokkal való konfliktusokhoz vezethet. Az ilyen fejlődés azonban nem feltétlenül tipikus a szocialista országok külpolitikájára. Éppen ezért az ilyen eset nem illeszthető be a marxista konfliktustipológiába. Mindenesetre az ilyen konfliktushelyzet is további sokrétű és konkrét elemzést igényel. A nemzetközi konfliktus marxista tipológiája természetesen nem jelent valamiféle merev, dogmatikus sémát. Korunk nemzetközi élete rendkívüli módon összetett és gyorsan változó. Történelmi szempontból bármennyire is hasonlóak legyenek a nemzetközi politika helyzetei s bármennyire általános tendenciát fejezzenek ki — minden helyzet sajátosan egyedi. Az általános, a típusrajellemző megkülönböztető jegyeken kívül minden nemzetközi konfliktusnak vannak individuális vonásai, amelyek megnyilvánulnak a konfliktus tartalmában, struktúrájában és fejlődési szakaszaiban. A nemzetközi konfliktusok megoldása A nemzetközi konfliktusoknak mint társadalmi jelenségeknek a vizsgálata szükségképpen maga is konfliktushelyzethez vezet, mivel elkerülhetetlenül felveti a nemzetközi konfliktusok megoldásának kérdését. így felmerül a nemzetközi konfliktusok „szabályozásának” vagy „irányításának” lehetősége, valamint a konfliktusok tényleges megoldása a megfelelő társadalmak — így a nemzetközi társadalom — mélyreható átalakítása alapján. Az erőviszonyok változása következtében az „erő” közvetlen alkalmazása mindinkább háttérbe szorult az amerikai külpolitikában. A nemzetközi konfliktusoknak az „erő” alapján történő megoldása helyett az amerikai külpolitikai stratégiában mind nagyobb szerepet kaptak a „conflict management” módszerei. A nemzetközi konfliktusoknak ez az amerikai felfogása az alapvető társadalmi-politikai változások helyett a konfliktusban részt vevő felek megbékítését, az érdekek időleges egyeztetését tűzi célul a tőkés társadalmi status quo nemzetközi méretű stabilizálásának érdekében. A nemzetközi konfliktusok megoldásának ilyen értelmezése az általános konfliktuselmélet keretében számos elméleti-metodikai kiindulást talált. A „tárgyalási elmélet” (bargaining theory) a két stratégia találkozásaként felfogott konfliktus megoldásában a játékelméletnek juttat kitüntetett szerepet. A játékelmélet cselekvési utasításokat nyújt a konfliktusban részt vevő egyik fél számára az optimális stratégia követésére annak érdekében, hogy az ellenfél által okozott legkedvezőtlenebb helyzetben is a legjobb eredményt lehessen elérni (ún. minimax stratégia). A két szemben álló fél viszonyára korlátozott konfliktus „megoldásában” a játékelmélet szerint az egyik fél nyeresége szükségképpen a másik veszteségét jelenti (nulla vagy konstans összegű játékok).20 A konfliktus megoldásának ez az „általános” megoldása nem csupán,,matematikai tisztaságával” tűnt ki, hanem azzal is, hogy sokáig nem vette figyelembe a közös érdekek, a közös nyereségen alapuló ún. kooperatív stratégiák kidolgozásának a lehetőségét. Az általános rendszerelmélet felfogásában a konfliktusnak intézményesített, erő82
