Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1978 (5. évfolyam)

1978 / 1. szám - Kiss J. László: A nemzetközi konfliktusok sajátosságai és típusai korunk világpolitikai folyamataiban

A nemzetközi konfliktus fogalma

A mai nemzetközi konfliktusok sajátosságainak és típusainak meghatározásánál a konfliktus marxista fogalmát mindenekelőtt az „általános konfliktuselmélet” felfogásától, valamint a társadalmi életnek — így a nemzetközi kapcsolatoknak — azon jelenségeitől kell megkülönböztetni, amelyek külső ismertetőjegyek alapján hasonlítanak ugyan rá, de eredetük és jellegük szerint minőségileg különböznek attól.

A marxista megközelítés mind a tartalom, mind a módszertan szempontjából elhatárolja magát azoktól a polgári kísérletektől, amelyek a nemzetközi konfliktust az „általános konfliktuselmélet” alapján magyarázzák. Számos polgári elmélet — a matematikai modellezés, a játékelmélet, a kibernetikai rendszerelmélet, valamint a szociálpszichológia és a magatartástudomány eredményeiből kiindulva — olyan „általános konfliktuselméletet” képvisel, amelyet kidolgozói a családon, a kiscsoporton, a társadalmon belül éppúgy alkalmazhatónak vélnek, mint a munka és a tőke ellentétére, valamint a nemzetközi konfliktusok valamennyi elképzelhető típusára, függetlenül azok konkrét társadalmi-történelmi jellegétől, politikai tartalmától és a nemzetközi viszonyoktól. A konfliktust „tiszta” dinamikus folyamatként értelmező polgári szerzők hangsúlyozzák: teljesen irreleváns, hogy a konfliktusnak mi az oka, nemzetközi osztályharc avagy a tőkés világ „centrumai” és a fejlődő világ „perifériái” közötti strukturális ellentét. Szerintük a konfliktus „önmagában”, matematikai „tisztaságában” érdekes, mivel „öntörvényei” vannak, és független a társadalmi-történeti meghatározottságtól. A feladat csupán annyi, hogy a matematikai modellezés segítségével meghatározzák, melyek a nemzetközi konfliktust előmozdító és gátló tényezők.3

Az „általános rendszerelméletnek” a nemzetközi konfliktusokra való alkalmazói a konfliktust olyan „rendszerállapotként” fogják fel, amelynek az az ismertetőjegye, hogy az adott „rendszer” nem kielégítő belső szervezettséggel vagy integrációval rendelkezik.4

Konrad Lorenz, a neves etológus és követői a társadalmi-politikai folyamatokat egyetemes természeti jelenségekként értelmezik. Hangsúlyozzák, hogy valamennyi konfliktus — így a nemzetközi konfliktus is — a preszociális agresszivitásból származik. Azzal, hogy az emberiség társadalmi fejlődésének következtében a természeti szelekciós tényezők szerepe jelentősen háttérbe szorult, megnőtt a társadalmi és a nemzetközi konfliktusoknak — így a háborúknak — mint az emberi nem belső agresszivitásból származó szelektáló tényezőnek a jelentősége.5

A konfliktus „általános elméletének” néhány szélsőséges képviselője odáig megy, hogy az „általános konfliktuselméletet” az élő és élettelen világ egészére is alkalmazhatónak tartja, és ezzel helyettesíteni véli az ellentmondás marxista fogalmát. Ily módon a konfliktus „általános elmélete” a fejlődés általános elméletévé válik.6 Valójában az „általános konfliktuselméletnek” a társadalmi viszonyok területére való alkalmazása nem fogadható el. Ez a megközelítés a konfliktust „tipikusnak” tartja, és csak néhány mozzanat értelmében tekinti speciálisnak. Ebben a „történelem feletti” felfogásban az elmélet figyelmen kívül hagyja azt a döntő tényezőt, hogy a konfliktusokban — így a