Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1978 (5. évfolyam)
1978 / 1. szám - Pirityi Sándor: A katonai titok, a és fegyverkezés és a biztonság összefüggései
és biztonságpolitikai intézkedések nem szüntetik meg a háború megindításának lehetőségét, hanem olyan helyzetet szeretnének megelőzni vagy tisztázni, amely a felek szándéka ellenére atomháborúhoz vezethetne. Ezek az intézkedések nem módosítják a feleknek az atomháborúval vagy annak megakadályozásával kapcsolatos stratégiáit, de korlátozzák a véletlenből, az észlelési vagy számítási hibából, az egymás szándékainak félreismeréséből keletkező termonukleáris eszkalációt. Minthogy a nukleáris háború megelőzéséről szóló szovjet—amerikai, szovjet— francia és szovjet—brit megállapodások a kormányok közötti közvetlen távközlési kapcsolatra támaszkodnak, érdemes röviden szemügyre venni a kölcsönös közlések, információk eszközét. Ha ilyen távközlési lehetőségek adottak, a vezető politikusok szabadon dönthetnek, hogy élni kívánnak-e velük. A „forró vonalon” magyarázatot adhatnak és magyarázatot kérhetnek, kritikus esetekben döntésük megalapozásához felhasználhatják a másik féltől kapott, esetleg sorsdöntő információt. Egyik fél sem abszolutizálta soha a „forró drót” szerepét, a rajta keresztül kapott információ megbízhatósági fokát, mindamellett a nagyhatalmak fővárosai között kiépült közvetlen távközlési vonalak az elmúlt másfél évtizedben betöltötték szerepüket, fontos konzultációkra adtak módot, sokszor igen veszélyes helyzetekben. Nem véletlen, hogy az első,,forró vonal”Moszkva és Washington, a két vezető katonai nagyhatalom fővárosai között épült ki. A második világháború idején volt már közvetlen rádió kapcsolat közöttük, de ez a háború után megszűnt. Szovjet részről 1960-ban javasolták a kapcsolat helyreállítását arra az esetre, ha a nemzetközi helyzet gyors véleménycserét tesz szükségessé a vezető politikusok között. Az amerikai fél akkor nem támogatta az elgondolást, de a karib-tengeri válság a „forró vonal” létesítésének célszerűségét ismét igazolta. Az Egyesült Államok 1962. december 12-én munkaokmányt terjesztett a Genf ben ülésező 18-ha talmi leszerelési bizottság elé a véletlenből, számítási vagy távközlési hibából kirobbanó háború kockázatának csökkentéséről. Ebben szerepelt a Moszkva és Washington közötti távközlési kapcsolat, amelyről 1963. június 20-án megállapodást kötöttek. A Moszkva—Washington „forró vonalat” 1963. augusztus 31-én helyezték üzembe. Az Izvesztyija 1963. június 21-i számában rámutatott, hogy a Kremlt a Fehér Házzal összekötő géptávíróvonalat csak rendkívüli körülmények között fogják használni. Létrehozásának célja, hogy „a békét veszélyeztető rendkívüli helyzetben, amelyet a Moszkva és Washington közötti közvetlen és gyors tárgyalásokkal el lehet kerülni, vagy ki lehet küszöbölni, megfelelő érintkezési lehetőségeket teremtsenek” a két állam vezetői között. Az első „forró vonal” használatának kedvező tapasztalatai ösztönözték a hasonló, közvetlen távközlési kapcsolatok kiépítését már fővárosok között; ehhez tökéletesebb lehetőségeket nyújtottak a távközlési műholdak és a kozmikus térség nemzetközi státusa. V. A szorosabb értelemben vett katonai információcsere — mint jeleztük — gyakran kétvagy többértelmű. Ha az egyik fél technikai leírást közöl egy új fegyveréről, a közlés épp63
