Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1978 (5. évfolyam)
1978 / 4. szám - Lovassy Tamás: A terrorizmus lekűzdésére irányuló nyugati kollektív jogi erőfeszítések
kül és függetlenül attól, hogy a bűncselekményt az állam területén követték-e el — a büntetőeljárás lefolytatása céljából az illetékes hatóság elé kerüljön. E hatóság határozatát ugyanolyan módon hozza meg, mint az említett állam jogszabályai szerint súlyosnak minősülő közönséges bűncselekmény esetében”21. A terrorizmusellenes európai egyezmény hasonló kötelezettséget meghatározó szakasza nem tartalmazza a közönséges bűncselekmény („ordinary offence”) kitételt. A terrorizmus leküzdéséről szóló szerződés hívei rámutatnak, hogy az egyezmény nem kiadatási szerződés, így nincs kihatással az 1957. évi európai kiadatási egyezményre (amely az egyes nyugat-európai államok között felmerülő kiadatási kérdések alapvető anyagi és alaki jogi szabályait tartalmazza), különösen annak 3. cikke 2. pontjára. E pontban az egyezmény megtiltja a kiadatást, „amennyiben a kiadatás céljából megkeresett fél joggal feltételezheti, hogy a közönséges bűncselekménnyel kapcsolatos kiadatási kérelmet a személy faja, vallása, nemzetisége vagy politikai meggyőződése miatti üldözés vagy büntetés céljából terjesztették elő, illetőleg a személy helyzetét az említett okokból hátrány érheti”.22 Az az állítás, miszerint a terrorizmusellenes európai egyezmény nem kiadatási egyezmény, s ennélfogva az 1957. évi európai kiadatási egyezmény említett pontja hatályban marad, félreérthető. A terrorizmusellenes európai egyezmény 3. cikke ugyanis a következőképpen rendelkezik: „Minden kiadatási szerződés és megállapodás előírásai, amelyek a Szerződő Államok között érvényesek, ide értve az európai kiadatási egyezményt, a Szerződő Államok között annyiban módosulnak, amennyiben összeegyeztethetetlenek ezzel az egyezménynyel.” Az egyezmény 4. cikke azonban még ennél is továbblép, amikor hozzáteszi: „Amennyiben a Szerződő Államok között fennálló valamely kiadatási egyezmény vagy szerződés az 1. vagy 2. cikkben említett bármely bűncselekményt nem sorolja fel kiadatási bűncselekményként, ezen egyezmény szempontjából úgy kell tekinteni, mintha benne foglaltatna.” Az egyezmény tehát igenis érinti az eddigi szabályrendszereket, de a kritikákkal szemben kifejezésre kell juttatni: ameddig a szerződő államok a terrorista cselekmények elkövetőivel szembeni hathatós fellépés érdekében — a burzsoá demokráciának megfelelő garanciákkal — pontosabban kívánják meghatározni az általuk politikainak nem tekinthető bűncselekmények katalógusát, addig az egyezmény alkalmazásával kapcsolatosan kialakult huzavonák nem szolgálják és nem is szolgálhatják a terrorizmusellenes harcot. Márpedig ez lenne a tulajdonképpeni fő cél! Az egyezmény éppen abban jelent újat, miszerint tágabban próbálja megvonni azt a határvonalat, amelytől kezdődően egy bizonyos bűncselekményt nem lehet politikai jellegűnek tekinteni. Ez viszont már a terrorista cselekmények depolitizálása irányában tett kezdeti lépésnek tekinthető, így az egyezménynek ebben a vonatkozásban határozottan előremutató szerepe lehet. (Itt szeretném megemlíteni, hogy az 1978 decemberében elfogadott magyar büntető törvény- könyv már a terrorista jellegű bűncselekmények szerkezeti elhelyezésével is a teljes 24
