Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1978 (5. évfolyam)
1978 / 4. szám - Kiss J. László: Az enyhülés nyugati felfogásairól
lelése között. Sok kutató szerint az enyhülés „határait” a politikai „szereplők” szubjektív veszélyeztetettségi percepciója határozza meg.44 Eszerint az európai szövetségi rendszerek antagonizmusát a két- és sokoldalú egyezmények és a kooperatív struktúrák csökkentették, az enyhülés mégsem vezetett a kölcsönös fenyegetettségi tudat megszűnéséhez, sőt, a globális „paritás” ellenére a stratégiai fegyverkezés minőségi növekedése még inkább hozzájárult az enyhülési folyamat destabilizálódásához. R. Bournazel szerint a fenyegetettségi tudatot nem csak a „külső” tényezők növelték, hanem azok a belső konfliktusok is, amelyek a tömbstruktúrák stabilizálódásával éppen az enyhülési folyamatban jöttek létre. Eszerint az enyhülés olyan dinamikus folyamat, amelyben bizonyos feszültségek csökkennek, azonban az objektív változások következtében és azoknak kölcsönös észlelési folyamatában új feszültségek keletkeznek. Bournazel szerint ebből származik az a szükséglet, hogy mindig meg kell vizsgálni, vajon az enyhülési politika „költségei” elfogadható viszonyban állnak-e a remélt „haszonnal”. Ennek megfelelően az enyhülésnek különösen akkor keletkeznek veszélyei, ha a nemzetközi politikában a „költség—haszon reláció” az enyhülési folyamatban részt vevők számára olyannyira megváltozik, hogy az enyhülési politikából származó hátrányok nagyobbak, mint az előnyök.45 Az ilyen „egyensúlyzavarok” természetesen a katonai, politikai és gazdasági területeken végbemenő objektív változások következtében jönnek létre, amelyek a fennálló stabil erőviszonyokat kérdésessé tehetik. Különösen figyelemreméltó a polgári szerzők egy csoportjának az a felfogása, amely rámutat, hogy az enyhülés jövője szempontjából milyen nagy jelentősége van az enyhülés változó „észlelésének”, illetve annak a körülménynek, miképp módosul az enyhülési folyamatban részt vevő politikai erők fenyegetettségi tudata. Mindehhez hozzátehetjük, hogy például az érintett katonai erők potenciáljainak helyes vagy hamis értékelése, illetve szándékosan megtévesztő beállítása olyan motivációt adhat, amely szerint a keletkezett „egyensúlyhiány” egyoldalú előnyök megszerzésére használható fel. A nyugati országokban a szovjet katonai veszély képének rendszeres felidézése a közvélemény manipulációja útján meghatározott politikai és gazdasági érdekeket szolgálhat; a fenyegetettségi tudat túlfokozása megfelelő pszicho- stratégiát kölcsönöz a katonai-ipari komplexum létezésének és tevékenységének igazolására is. Az enyhülés objektív folyamata és szubjektív észlelése közötti kölcsönhatás egyes törvényszerűségeinek a polgári kutatók nem mindig szentelnek kellő figyelmet. Az enyhülés kölcsönös észlelése nem tekinthető kizárólagosan szubjektívnak, a megismerési érdek irányultságát az objektív társadalmi viszonyok befolyásolják. így a szubjektív és az objektív tényezők kölcsönhatásának sokkal bonyolultabb összefüggésével van dolgunk, mint ahogy azt első pillantásra gondolnánk. Az enyhülést interakcióként értelmező koncepciókhoz tartoznak a kelet—nyugati kölcsönhatáson alapuló formalizáló dinamikus felfogások. P. Hassner szerint az enyhülés mint sajátos interakciós folyamat versenyt jelent, amely olyan kölcsönös befolyáson és behatoláson (interpenetráción) alapszik, amelyben a hangsúly a folyamat szim14
