Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1978 (5. évfolyam)
1978 / 4. szám - Kiss J. László: Az enyhülés nyugati felfogásairól
meghatározónak tartott szubjektumaira, így az ún. szuperhatalmi kapcsolatokra helyezi a hangsúlyt. Emellett az enyhülés strukturális felfogásai a békés változás koncepciójának egyes sajátosságait éppúgy magukban foglalják, mint a funkcionális vagy a normatív megközelítés mozzanatait. A szimmetrikus enyhülés vagy koegzisztencia Z. Brzezinski által megfogalmazott koncepciója tagadja a szocialista társadalmaknak a tőkés berendezkedéssel szembeni progresszív jellegét. Abból indul ki, hogy mindkét világrendszernek „abszolút egyenjogúsága” van arra, hogy a másikkal szemben fölényét bizonyítsa. Brzezinski elutasítja azt a tételt is, amely szerint az enyhülés a nukleáris háború alternatívája. Szerinte egy ilyen alternatíva elfogadása az Egyesült Államok politikai cselekvési szabadságát jelentősen korlátozná. A Kissinger-féle amerikai külpolitikát Brzezinski egyenesen azzal bírálta, hogy az enyhülés egyes elemeit elkülönítette egymástól, illetve egyes elemeket kizárt az enyhülési politikából. Ennek következtében Brzezinski szerint az enyhülés „erősen részekre osztott, statikus és konzervatív jellegűvé vált, amelyben az amoralitás elvévé emelkedett a külpolitikában”.28 Ezzel szemben Brzezinski az „összekapcsolás” új politikáját hirdette meg, amelyben az enyhülés gazdasági, politikai, valamint katonaistratégiai elemeinek viszonya megváltozott.27 Eszerint az enyhülésnek valamennyi elemet magában kell foglalnia, nem szabad „korlátozottnak” lennie, hanem az államközi kapcsolatok területéről a szocialista országok belpolitikájára, sőt, mint „humanizált” enyhülésnek, az egyénre is ki kell terjednie. Nem meglepő, hogy ez a felfogás is az EBEÉ Zárónyilatkozatának egyik fő eredményét abban látja, hogy „törvényes” lehetőséget biztosít a társadalmak közötti és a társadalmakon belüli változások összekapcsolására. Paradox módon a szimmetrikus enyhülés koncepciója az emberi jogok alapján a szocialista országok belügyeibe való beavatkozást éppen az enyhülési politika eredményeivel indokolja. Ebben a felfogásban a szocialista országoknak a nemzeti felszabadító mozgalmakat támogató politikája összeegyeztethetetlen az enyhülés „játékszabályaival”, míg a szocialista országok belpolitikájának az internacionalizálására való törekvése az enyhülés legitim velejárója. A „békés változás” szellemében Brzezinski átértékelte az Egyesült Államoknak a nemzetközi politikai változásokhoz való viszonyát is. Eszerint az Egyesült Államoknak nem szabad a változás útjába állnia, sőt, az amerikai politikának olyan eszmével kell azonosulnia, amely szerint a változás pozitív jelenség s mint ilyen összhangban van a Nyugat, illetve az amerikai társadalom kulturális és ideológiai alapértékeivel.29 Az ilyen felfogás az Egyesült Államokat egy „forradalmi ellenforradalom” olyan vezetőjének tekinti, amely a globális változás megindítását tűzte célul egy „átfogó és kooperatív világrendszer” létrehozása érdekében. Ám a Carter-kormányzatnak a nemzetközi erőviszonyok megváltoztatására tett kísérletei éppen a világméretű változás kooperatív jellegét teszik kérdésessé. A szimmetrikus koegzisztencia amerikai koncepciója is olyan eszköznek tartja az enyhülési politikát, amellyel a nemzetközi erőviszonyok megváltoztathatóak és a 9
