Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1978 (5. évfolyam)
1978 / 4. szám - Kiss J. László: Az enyhülés nyugati felfogásairól
zeti vérkeringés” fenntartására szolgál. Ebben a felfogásban a kétoldalú „emberi” kapcsolatok növekedése a „német egység” közvetlen megvalósíthatatlanságának taktikai pótléka, illetve az elveszett területi status quo „visszanyerése” az ún. emberi status quo helyreállítása útján. így a békés változás nyugati koncepciójában a két- és sokoldalú enyhülési politika — ha ambivalens és ellentmondásos módon is — a status quo dinamikájának, történelmi távlatokban az „össznémet status quo”, illetve mutatis mutandis a „liberális és pluralista Összeurópa” kialakításának az eszköze. Nyugati felfogás szerint a status quo dinamikájának fenntartása szempontjából az EBEÉ Zárónyilatkozatának, különösen a dokumentum harmadik „kosarának” nagy jelentősége van. A Záró nyilatkozat egyes polgári értelmezői arra mutatnak rá, hogy a szocialista országok ebben a multilaterális egyezményben nem csupán a nemzetközi pluralizmust fogadták el, hanem belpolitikai viszonyaikat a nemzetközi ellenőrzés legitim tárgyaként ismerték el.23 K. E. Birnbaum szerint a zárónyilatkozat olyan dokumentum, amely az „interperszonális kapcsolatok evolúciójára” teremtett feltételeket.24 P. Hassner és több más szerző arra utal, hogy a hidegháború tömbök közötti és az enyhülés államközi kapcsolatformái után Helsinkit követően a társadalmak közötti kapcsolatok, azaz a külpolitikák társadalmasítása került előtérbe. T. Sommer P. Bendernek — az „offenzív enyhülésről” szóló koncepcióját idézve — még egyértelműbben ragadja meg a békés változás jelentőségét. Eszerint a tömbök közötti változások mellett a tömbökön belüli változások is igen fontosak, hisz a „kommunizmus kívülről legyőzhetetlen, azonban belülről megváltoztatható”.25 Ezek után aligha meglepő az a nyugati felfogás, amely végkövetkeztetésben azt állítja, hogy Helsinki az információcsere helyett nem csupán a „szabad” információ- terjesztést állította előtérbe, hanem elmosta a kül- és belpolitikák közötti különbséget, s ezzel végső soron Európa szocialista részének békés eszközökkel történő, „törvényes” megváltoztatásához nyújt alapot. Mindazonáltal az egyoldalú nyugati értelmezések alapján hiba lenne a békés változás koncepciójának egyes pozitív vonásait elvitatni. A keleti szerződések és az EBEÉ Zárónyilatkozata egyaránt annak a kifejezője, hogy a konfrontáció status quójától az együttműködés status quója felé mutató változás elvezethet a rendszerközi együttműködés és a kölcsönös biztonság magasabb szintjéhez, a „status quo plusz” állapotának, illetve az európai „békestruktúra” létrejöttéhez.26 Természetesen ez a változás nem jelenti a különböző társadalmi berendezkedésű országok közötti valamennyi érdekellentét s legfőképp a két világrendszer közötti antagonizmus megszűnését, hanem mindenekelőtt a béke és biztonság közös érdekének intézményesedését, az enyhülés folytonos materializálódását. Az enyhülés strukturális felfogása: a szimmetrikus és a bipoláris enyhülés Az enyhülés polgári felfogásainak ez a csoportja alapvetően az enyhülés elemeinek a viszonyára, a folyamat „szimmetriájára” vagy „reciprocitására”, továbbá az enyhülés 8
