Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1978 (5. évfolyam)

1978 / 1. szám - Sz. Kiss Csaba: Az Ausztrál külpolitika változásának fő iránya

ben. A gazdasági válság nehézségeiből az uralkodó osztályok szigorú intézkedésekkel sok helyütt politikailag jobbra keresték a kiutat. A megriasztott középrétegek hangulatát tükrözte a választásokon a konzervatív erők szavazatarányának növekedése több országban. Ausztráliában 1977 decemberében a választók „valójában Sir Rober Menziesre és az 1950-es évek derűs emlékére szavaztak” — írta egy londoni lap.36

A liberálisok természetesen nem fordíthatták vissza teljesen a történelem kerekét. A Munkáspárt jó néhány kezdeményezésének szükségességét a konzervatív ellenzék is belátta. A hatvanas évek külpolitikai vonalát maga a koalíció is módosította volna 1972 után, ha hatalmon marad. Nem lehetett „érvényteleníteni” a KNK elismerését, a más társadalmi rendszerű országok irányában történt nyitást. Fraserék azt is világosan látták, hogy a „regionalizmusnak” nincs alternatívája, s természetesen nem léphettek fel nyíltan a külpolitikai függetlenség ellenzőiként. A jelenlegi ausztrál kormánynak a nemzetközi helyzetről, az enyhülésről kialakított elképzelése azonban gyökeresen különbözik elődjéétől, s ez lényeges hangsúlyeltolódásokat okoz azokon a területeken is, ahol az elmúlt két—két és fél év óta követett irányvonal többé-kevésbé kétpárti.

A külföldi tőkével kapcsolatos politika — a külföldi monopóliumok elvárásaihoz képest — csak mérsékelten változott. A Munkáspárt által enyhített és a liberálisok által érvényben hagyott korlátozások az ausztrál tőke érdekeit szolgálják, és nem rontják a külföldi tőke profitszerzési esélyeit annyira, hogy az elmúlt két évben konfliktusokhoz vezettek volna közöttük. A súrlódásokat, érdekösszeütközéseket azonban a jövőben sem lehet kizárni. A nyersanyag-kitermelésnél megmaradt a Whitlamék által megszabott maximálisan 50%-os külföldi részesedés. A Fraser-kormány annyiban lépett vissza, hogy a kitermelést megelőző kutatási fázisban nem tette kötelezővé az ausztrál részvételt, és az uránium hasznosításáról (itt a külföldi részvétel max. 25%) folytatni kívánja a tárgyalásokat a külföldi érdekeltségekkel. Engedékenyebben bírálja el azokat a „különleges eseteket” is, amelyekben ausztrál vagyon külföldi kezekbe kerülhet.37

A Japánnal való kapcsolatok átfogó szerződéses alapokra való helyezését még Whit- lam miniszterelnök kezdeményezte 1973 októberében Japánban tett látogatása során. Megegyezett Tanaka akkori miniszterelnökkel, hogy a két ország barátságát és együttműködését szélesebb perspektívában előmozdító keretegyezményt dolgoznak majd ki. A munkáspárti „nyersanyag-diplomácia” radikálisabb elemei azonban nézeteltérésekhez vezettek, s a szerződést 1975 végéig nem sikerült tető alá hozni. Az ausztrálok tartottak tőle, hogy a japán felvevőpiactól való növekvő függőségük új oldalról veszélyezteti külpolitikai függetlenségüket, s ezért csak általános elveket akartak rögzíteni. Japán minél konkrétabb, rá nézve gazdasági előnyökkel járó szerződést akart, de nem értett egyet például azzal, hogy a szerződés „szentesítse” a nyersanyag-kitermelő vállalatok és a külföldi tőke feletti ausztrál kormányellenőrzést.38

Az ellentéteket a Fraser-kormánynak sikerült — jobbára ausztrál engedmények árán — elsimítania, és 1976. június 16-án aláírták a két ország „barátsági és együttműködési alapszerződését”. Hozzá hasonlót Ausztrália egyetlen más országgal sem kötött. A szerződés IV. cikkében a két ország kötelezettséget vállal, hogy „állandó és megbízható szállítói, illetve piacai lesznek a másiknak”. Az okmány hangsúlyozza az együttműködés

46