Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1978 (5. évfolyam)
1978 / 1. szám - Sz. Kiss Csaba: Az Ausztrál külpolitika változásának fő iránya
jelentőségét a „nyersanyagokkal való kereskedelemben és a nyersanyagforrások fejlesztésében” is. A leglényegesebb a VIII. és a IX. cikk, amely az Ausztráliában tevékenykedő japán állampolgároknak és vállalatoknak nemzetközi jogi garanciát nyújt arra vonatkozólag, hogy nem részesülnek kedvezőtlenebb elbánásban, mint bármely nagyobb „nem brit” hatalom állampolgárai és vállalatai.39 Az egyezményhez csatolt „tárgyalási jegyzőkönyv” szerint „Ausztrália kifejtette álláspontját, hogy mindkét országnak az erőforrásai és iparágai tulajdonviszonyaival és ellenőrzésével, valamint az ásványi és energia-erőforrásai ésszerű és hatékony fejlesztésével kapcsolatos aspirációit a két kormánynak figyelembe kell vennie”. Japán „tudomásul vette” ezt.40 Ez a kompromisszumos formula tartalmazza azt az ausztrál óhajt, hogy a nyersanyagkincsek hasznosítását ne kizárólag profitmotívumok határozzák meg. A keretegyezmény elsősorban a kölcsönös szándékokat és törekvéseket rögzíti, tekintette! azonban a két ország között meglevő kapcsolatok szélességére és intenzitására, ez egyúttal kötelezettségvállalásokat is jelent. „Habár mind Canberrában, mind Tokióban főként a szerződés gazdasági aspektusait hangsúlyozták, a szerződés hatást gyakorolhat a Csendes-óceán medencéjénak politikai helyzetére is” — írta egy szovjet kommentátor.41 Akármilyen meggyőzően deklarálták rokonszenvüket az egymást váltó ausztrál kormányok az ASEAN keretében kibontakozó regionális együttműködés iránt, a kapcsolatokat nem sikerült szorosabbá tenni. Az ok részben politikai, részben gazdasági. Ausztrália továbbra is tagja az ANZUS-nak: Indonéziával, Malaysiával és Szingapúrral katonai együttműködést tart fenn, ami önmagában kérdésessé teszi az ASEAN semle- gességi törekvéseit. A hangsúlyozottan Amerika-barát Fraser-kormány politikai közeledését a csoportosuláshoz, amelynek egyes tagországai hiteltérdemlően független regionális külpolitika kialakításán fáradoznak (pl. a Fülöp-szigetek), maguk a tagországok elutasítják. Másrészt az ASEAN jelenlegi tevékenységi területén, a gazdasági és fejlesztési területen az ausztrál együttműködési készség nem kielégítő. Az ASEAN-országok kereskedelmi mérleghiánya Ausztráliával 1974—75-ben elérte a 470 millió dollárt. Jellemző például, hogy míg az Indonéziába menő ausztrál export 1967 és 1975 között 14 miihóról 175 millió dollárra nőtt, addig az import 55 millióról 19 millió dollárra esett vissza.42 Az ausztrál vámkorlátok és az alternatív partnerek versenye súlyosan érinti az ASEAN-országokat, és a kölcsönösen előnyös kapcsolatok kialakításának távlatai sem túlságosan biztatók. Az eddigi ausztrál lépések (növelik az ASEAN-országoknak nyújtott, ám továbbra is alacsony segélyeket, A. Peacock külügyminiszter minisztériumi állandó bizottságot hozott létre a kapcsolatok fejlesztésére) nem elegendőek. A Fraser-kormány külpolitikájának karakterét azonban nem ezek a sikerek és kudarcok határozzák meg, amelyek inkább összekötik a jelenlegi vezetést az előző kurzussal, mintsem elválasztják attól, hanem a nemzetközi helyzet egészéről, az enyhülésről kialakított felfogás. Egy nemrég az ausztrál politikai vezetők körében végzett felmérés kimutatta, hogy külpolitikai kérdésekben az ausztrál „politikai vezető elit” rendkívül megosztott, s a polarizáció központi kérdése a „veszélyhelyzet” és a „veszélyforrások” megítélése.43 A jobboldali kormánykoalíciót támogató erők között a többség még min47
