Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1978 (5. évfolyam)
1978 / 1. szám - Sz. Kiss Csaba: Az Ausztrál külpolitika változásának fő iránya
gesei körében, és súlyos belpolitikai összecsapásokhoz vezetett. A konzervatív ellenzék azzal vádolta a kormányt, hogy megrontja a bizalmat Ausztrália iránt éppen azokban az államokban, amelyekre leginkább rá van utalva; hogy érdekvédő politikája több kárral jár, mint amennyi haszonnal. A szenátus, amelyben az ALP-nek nem volt többsége, elutasította a nyersanyagszektor állami ellenőrzésére és fejlesztésére kidolgozott tervezeteket, meghiúsította a tervezett gazdasági végrehajtó apparátusok felállítását (Petrol and Mineral Agency, Australian Industrial Development Corporation). A kormány próbálkozásai, hogy külföldi kölcsönöket vegyen fel programja végrehajtásához, botrányba fulladtak. Ezek a bonyodalmak vezettek végül Whitlam miniszterelnök menesztéséhez és a liberálisok győzelméhez az 1975. decemberi választásokon. A gazdasági helyzet rosszabbodásának, a külső és belső ellenzék nyomásának hatására a kormány hivatali idejének utolsó szakaszában maga is mérsékelte az idegen tőkével szemben foganatosított intézkedéseit és tompította „nyersanyag-diplomáciájának” radikális vonásait. A külföldi beruházók letétjének összegét 5%-ra csökkentették, majd megszüntették. Lehetővé tették a külföldi monopóliumok nagyobb arányú részvételét a nyersanyagtermelésben, az energiahordozók termelésében is — az urán kivételével — legfeljebb 50%-ig. R. Connort 1975-ben nyugdíjazták. A Whitlam-kompromisszumok mutatják, meddig terjednek az ország lehetőségei az interdepedencia szálaival keresztül- kasul szőtt tőkés világgazdaság jelenlegi feltételei között arra, hogy e kapcsolatrendszer módosítását célzó reformpolitikát folytasson. A korlátok oka végső soron, hogy ez a politika belső vonatkozásban is ellentmondásos: „Nyilvánvaló, hogy nem lehet megoldani a nemzetközi monopóliumok nyomasztó befolyásának problémáját a gazdaság fő szféráiban, ha nem lépnek túl az Ausztráliában fennálló társadalmi rendszer keretein, melyben a magánvállalkozás elvei érintetlenek maradtak.”29 A Whitlam-kormány megtette azokat a külpolitikai lépéseket, amelyek a nemzetközi helyzet változásai következtében régóta esedékessé váltak. 1973 decemberében elismerte a Kínai Népköztársaságot, és nagyköveti szinten diplomáciai kapcsolatot létesített vele. Az ausztrál miniszterelnök 1973. október—novemberi pekingi látogatását úgy értékelte, hogy az lezárta a Kínától való félelem időszakát. Még az év tavaszán jelentős kereskedelmi szerződést írtak alá Canberrában, amely 3 év alatt 4,7 millió tonna ausztrál búza szállításáról rendelkezett.30 Még 1972-ben hazahívták Vietnamból az utolsó ausztrál katonai tanácsadókat is, és a kormány élesen elítélte a VDK ellen az év végén felújított tömeges amerikai bombatámadásokat. Döntés született, hogy 1975 áprilisáig Szingapúrból és Malaysiából is visszavonják az ausztrál szárazföldi alakulatokat. 1974 januárjában a munkáspárti hadügyminiszter, L. Barnard Washingtonba utazott, hogy tárgyaljon az Ausztráliában levő amerikai támaszpontok státusának megváltoztatásáról. Az ügyben félmegoldások születtek. Az amerikaiak átadtak az ausztráloknak egy katonai légi bázist és egy szeizmikus mérőállomást, a legnagyobb, a Northwest Cape-i távközlési bázis fölött azonban Ausztrália továbbra is csak részleges ellenőrzést gyakorol, két másik, titkos létesítmény pedig továbbra is kizárólagos amerikai ellenőrzés alatt maradt.31 Az ALP már a hatvanas években is bírálta, idejétmúltnak tartotta a hidegháború 43
