Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1978 (5. évfolyam)
1978 / 1. szám - Sz. Kiss Csaba: Az Ausztrál külpolitika változásának fő iránya
idején összetákolt délkelet-ázsiai katonai paktumot, a SEATO-t. Szívesen felváltotta volna egy, a térség minél több országára kiterjedő, az ázsiai realitásokon, a kölcsönös érdekeken alapuló biztonsági konstrukcióval. Ezért üdvözölte például az 1967- ben megalakult ASEAN országainak (Indonézia, Fülöp-szigetek, Thaiföld, Szingapúr, Malaysia) 1971-es Kuala Lumpur-i deklarációját, amely célul tűzte ki „a béke, a szabadság, a semlegesség zónájának” megteremtését Délkelet-Ázsiában. Whitlamék pozitívan reagáltak a Szovjetuniónak az ázsiai kollektív biztonság megteremtését célzó javaslataira. Helyeselték azt az elképzelést, hogy az Indiai-óceán nyilváníttassák békeövezetté. Pozitívan mérlegelték a Csendes-óceán atommentes övezetté tételének gondolatát, élesen elítélték a francia és — kevésbé élesen — a kínai légköri atomrobbantásokat. A munkáspárti kormány végérvényesen elvetette a jobboldali körök által reklámozott nukleáris opciót, és 1973-ban ratifikálta az atomstop-szerződést. Elvetette az „előretolt védelem” katonapolitikai doktrínáját is, és úgy érezte, a nemzetközi helyzet nem indokolja a „kontinentális védelem” — egyébként ma sem világos — követelményeinek sürgős megvalósítását. Bizonyos létesítmények kiépítésének elhalasztásával átmenetileg sikerült csökkenteni a katonai kiadásokat. A munkáspárti vezetés a nemzetközi élet uralkodó tendenciájának fogadta el az enyhülést és maga is erősítésére törekedett. Ausztrália biztonságának kulcsát hosszú távon nem annyira (vagy nem csak) az ANZUS-ban és egyéb katonai szövetségekben látta, hanem a kölcsönös előnyökön, a bizalmon alapuló jó kapcsolatok fenntartásában a világ legkülönbözőbb országaival.32 A gazdasági érdekközösség keresésén túl, politikailag is igyekezett elnyerni az afroázsiai országok bizálmát, megváltoztatni bennük azt az Ausztráliáról kialakult képet, hogy az ország a gyarmatosítók „kisöccse”. Whitlamék meggyorsították Pápua Üj-Guinea függetlenné válását, támogatás nyújtottak — ha szimbolikusan is — néhány felszabadító mozgalomnak, elítélték a dél-afrikai és a rhodesiai rezsimet. A közel-keleti kérdésben Ausztrália a korábbi feltétlen Izrael-barát álláspont helyett „kiegyensúlyozottabb” véleményt alakított ki. Az ország demokratikusabb alapokra próbálta helyezni a csendes-óceáni kis szigetekkel való együttműködését, igyekezett kiküszöbölni az ausztrál segélypolitikából a neokolonialista jelleget. Az enyhüléshez való pozitív viszonyt jelezte a diplomáciai kapcsolatok felvétele a VDK-val, az NDK-val, a KNDK-val és az, hogy a Whitlam-kormány nagy súlyt helyezett a Szovjetunióval való kapcsolatok fejlesztésére. 1973 márciusában az Ausztráliába látogató Patolicsev szovjet külkereskedelmi miniszter aláírta a két ország kereskedelmi és gazdasági együttműködéséről s%óló megállapodást.33 A célkitűzések konkretizálása és megvalósítása érdekében kormányközi vegyes bizottságot hoztak létre. Ezt két másik egyezmény követte, amelyeket Moszkvában írtak alá G. Whitlam 1975 januárjában tett látogatása idején. A tudományos és műszaki együttműködési megállapodás öt fontos területen irányozta elő az együttműködés elmélyítését (geofizika, rádiócsillagászat, rovartan, növény- termesztés, textilipari technológiák alkalmazása). A tudóscserék, kétoldalú szimpozio- nok, az információ- és dokumentációcsere mellett közös kutatási feladatokat is kitűztek, különösen az Antarktisz és a Csendes-óceán kutatásában. A kulturális együttműködési megállapodás megalapozta a kapcsolatok intenzívebbé tételét ebban a szférában is.34 A Kreml44
